,,Csak olyat mondj, amit valóban úgy is gondolsz. Az élet rövid, nem szabad tönkretenned azzal hogy folyton a következményeken aggódsz.Teljes,intenzív és boldog életet kell élned akár egy nyitott könyv, amely elérhető bárkinek,aki bele akar olvasni."


,,Ha azt akarod, hogy emlékezzenek rád halálod után, írj valamit, amit érdemes olvasni, vagy tégy valamit amiről érdemes írni"





2011. október 26., szerda

új fejezettel kapcsolatban

Bocsánat, hogy azt ígértem hétfőre kész leszek de egyszerűen nem volt időm azóta írni. Bár nem hiszem, hogy bárki epedve várja a folytatást de úgy gondolom egy tájékoztatást megérdemeltek. Ma egészen jól haladtam reményeim szerint november elsejére mindenképpen felteszem a blogra. Talán Orsinak nem lesz sok javítanivalója és hamar sikerül bétáznia. Méegyszer bocsánat, remélem most már tudom tartani az általam kiszabott határidőt. :D

2011. október 15., szombat

helyzetjelentés

Nos, mivel a blogom követőinek száma egyről háromra nőtt, úgy érzem nem ártana valami információ a frissítést illetőleg: Elkezdtem írni a 3. fejezetet és talán azt is elárulhatom, hogy mi a cím

Első évek a Roxfortban

Azt hiszem ez sokat elárul a tartalomról így most nem is fűznék hozzá mást. Sajnos a szokásosnál egy kicsit zsúfoltabb a hétvégém, így egy kicsit később tudom befejezni mint vártam. Csütörtökön Mindenképpen talán elküldöm kedves bétámhoz Orsihoz(de nem tudom ő mikor végez vele mert 14 írója van úgyhogy...). Egyenlőre ha ügyesek vagyunk azt kell írjam: következő hét elején már fel is tudom rakni a blogra :) igyekszem ígérem és remélem, hogy nem fogtok csalódni. Ha tetszett vagy nem tetszett kérlek írjatok valami kommentet, hogy tudjam éltek :D Mielőbbi viszont írásra!