áramszünet

Szia, te aki véletlenül olvasod ezt a bejegyzést!
Az az igazság, hogy bűntudatom van mert eddig nem tájékoztattalak titeket, a frissítést illetően :) de nem tudtam volna mit írni. Egy hete elkezdtem írni a következő fejezetet de nem mentem vele sokra. Nincs se időm se ihletem. Nem tudok semmit ígérni legfeljebb majd megírom ha már elküldtem Orsinak, fáradhatatlan bétámnak. Sok puszi nektek! Tényleg nem akarok semmi konkrétumot írni de azt remélem karácsony környékén kész leszek...
Maradok őszinte hívetek, de cserébe véleményeket is kérek néha napján XD
Pixie

Búcsú és nefelejcs

,,Az utolsó gőzfelhő is szertefoszlott a hűs őszi levegőben. A vonat már eltűnt a kanyarban, de Harry még mindig felemelt kézzel állt.

– Jó lesz neki, ne félj – zümmögte Ginny.

Harry ránézett a feleségére. Lassan leeresztette a kezét, és megérintette a villám alakú sebhelyet a homlokán.

– Tudom.

A sebhelye tizenkilenc éve nem fájdult meg. Minden rendben volt körülötte.”

˘˘˘˘o˘˘˘˘

Három hónappal később


Nem akart gondolkodni. A következményeken rágódni, és azon mi lesz vele, ha…
De még magában sem tudta kimondani a szörnyű tényt, ami már egy hónapja világossá vált. Csapongtak a gondolatai, és hirtelen eszébe jutott az első találkozásuk. Lassan már huszonöt éve. Eddig mindig csak nevetett rajta, de most egy könnycsepp hullott a kezére. Gyorsan letörölte. Nem, mintha szégyellte volna, de megfogadta, hogy erős lesz, és tartja magát. Az ő kedvéért és a kedvükért. De még egy kicsit egyedül lehet, most nem akart emberek közé menni, egyedül csak őt látta. Azt, ahogy fekszik az ágyon, gyógyítókkal körülvéve, teljesen soványan, de még mindig gyönyörűen. Látta maga előtt az arcát, azt, ahogy megtörten rámosolyog, és a kezét nyújtja, majd azt kéri: csókolja meg utoljára, úgy, ahogy először azon a bizonyos – kividdicsmeccs utáni – délutánon. Suttogja el a szerelmes szavakat, úgy, ahogy aznap este, mikor végre megkérte a kezét. Majd így szólt szinte alig hallhatóan:

– Harry,… ne add fel!... Élj!... Légy boldog!… és teljesítsd az álmaikat… Helyettem is… Az életemnél is… jobban… szeretlek!

Ennyi volt. Egy haldokló utolsó szavai. Még egyszer utoljára megszorította a kezét, de Ő ezt már nem érezhette. Többször is dacolt a halállal, de őt nem tudta megmenteni. Egyszer már sikerült, de most miért nem? Meg kellett volna találnia a megoldást! Miért nem engedte, hogy megtegye? Mikor a lány előállt az ötlettel, hogy gyógyító lesz, miért nem beszélte le? És amikor arról a rejtélyes betegéről beszélt, aki három hónap után, egy hónappal ezelőtt, gyors leépülés után meghalt, miért nem intette nagyobb óvatosságra? Ő volt a Mungo legjobb gyógyítója, miért nem vigyázott jobban?! Miért? Miért? Miért? Amikor kiderült, hogy elkapta a betegséget, megkérdezte tőle ugyanezt. Ő csak nevetett:

– Ugyan, Harry! Gyógyító vagyok, mindennap szembe nézek a halállal, és vállalnom kell a következményeket a tetteimért. De figyelj: megígérem, gyorsan meggyógyítom azt a szerencsétlent és utána magamat is. Rendben?

De nem így történt. Egy hónappal ezelőtt a beteg meghalt. Aznap holtra váltan jött haza, és közölte a hírt, hogy a tünetei szerint rá is ez vár, mégpedig hamarosan. Először nem fogta fel. Nem fogta fel, hogy az, akit a világon legjobban szeret, egy napon már nem lesz mellette. Átölelte a még mindig karcsú derekát, de a lány hamarosan elhúzódott tőle.

– Nem akarlak téged is megfertőzni – suttogta.

– Engem ez most a legkevésbé sem érdekel!

– De érdekeljen! A gyerekeinknek apa kell – szólt ellentmondást nem tűrően, villámló szemekkel, majd sokkal halkabban még hozzátette –, ha már az anyjukat elveszítik.

Üveges tekintettel meredtek egymásra. Most fogták fel mind a ketten: az útjukat egymás nélkül folytatják. Pillanatokkal később már a karjaiba zárta, és szorosan ölelte.

– Ígérd meg nekem, Harry! Ígérd meg!

– Megígérem – suttogta a fülébe.

– És most… ez volt az utolsó, hogy ilyen közel engedtelek. Megértetted? Mert, ha nem….

Szavait ablakkocogás hangja szakította félbe. Egy bagoly kocogtatta a csőrével az üveget. Harry gyorsan kinyitotta, és elvette tőle a levelet.

– Albus írt – közölte a nővel. – Most azonnal válaszolok neki, és még ma értük megyek. Lilynek is mielőbb szólni kéne, de….

– Harry Potter! Én vagyok a gyógyító, és megtiltom azt, amire készülsz! A fiúk az iskolában maradnak, Lily pedig átmenetileg anyáméknál lesz! Neked nem tilthatom meg, hogy elmenj, hiszen ez a te házad…

– A mi házunk – szakította félbe, de ő mit sem törődve ezzel, folytatta:

–…és ha már ilyen makacs vagy, nem engedhetem meg, hogy a Mungoba költözz, így nekem kell itthon maradni. Ne is ellenkezz, Harry, nincs értelme. Az eddigi éveimet ott töltöttem, és nem vagyok hajlandó ott haldokolni. – Az utolsó szónál elcsuklott a hangja, és folyni kezdett a könnye.

– Drágám – kezdte volna, de a nő egy határozott kézmozdulattal elhallgattatta.

– Megyek, és összerakom Lily holmiját. – Ezzel felfutott az emeletre, ahol a kislány játszott. Nemsokára kézen fogva jöttek le a lépcsőn, anya és lánya. A nő a vállán hozta a táskát, és úgy magyarázott a kislánynak. Egy pillanatra megállt, azt látva, hogy Harry még mindig ugyanott áll, és ránéz a smaragdzöld szemeivel.

– Kicsim – kezdte –, most egy ideig a nagyiéknál nyaralsz. Rendben?

Ennek már egy hónapja, és a felesége egyre rosszabbul lett. Az utolsó héten volt csak hajlandó a kórházba menni, és beleegyezni, hogy a fiúk hazajöjjenek. De ez már csak egy fájó emlék marad. Élnie kell, és tovább küzdeni! Hiszen megígérte…
Lassan elengedte a kicsi, még meleg kezet, majd kilépett a kórteremből, és közölte:

– Elment… – mondani akart még valamit, de nem tudott. Lassan, nagyon lassan rájuk nézett.

Míg él, nem felejti el a gyerekei arcát. James: akinél mindig látni a csintalan vigyort, Albus: a komoly és megfontolt, őbenne mindig magát látta, és Lily: a kedves pajkosságával és vidám mosolyával. A gyermeki arcokat könny áztatta, és mérhetetlen szomorúság tükröződött rajtuk: a saját bánata. Elvesztett mindent és mindenkit. Először a szüleit, a keresztapját, Remust és Tonkst, és most őt is. Támaszát és segítőjét a tizenkilenc év alatt.

– Mindig szeretni foglak, Ginny!




**sziasztok! ez egy kicsit szomorú lett de szívesen olvasnám és várom a kritikákat ha van egy percetek, hogy elmondjátok a véleményeteket :)

Harry Potter: Megmentő vagy csaló?- 3.fejezet

3.fejezet: Első évek a Roxfortban
Teltek múltak az évek, a kis Harry felcseperedett, és ahogy a kisfiú nőtt, egyre több gondot okozott nevelőszüleinek. A Dursley család nagy bánatára nem nőtte ki gyermekkori kezelhetetlenségét. Sőt! Egyre gyakrabban tört borsot Petunia és Vernon orra alá. Amikor tízéves lett, állítólag Petunia sírva könyörgött Dumbledore-nak, hogy hadd menjen egy évvel előbb iskolába a máguspalánta. Dumbledore azonban feltehetőleg élvezte a mugli nevelőszülők szenvedéseit, de ezt persze előttük nem mutathatta. Viszont többen is látták és hallották, ahogy kutyaszagú Doge-nak számos ízben jól szórakozva meséli az ifjú Potter legújabb csínyeit. Nemsokára gyakran és szívesen látott vendég lett a Privet Drive négyes számú házában. De nem csak a négyes számú házban. Szemtanúk szerint legalább olyan gyakran látogatta meg Mrs. Figget is, aki ugyancsak nagy befolyással volt az ifjú Potter nevelésére. Ezen látogatásokkor Dumbledore és Mrs. Figg közeli barátokká váltak, és majd láthatjuk, hogy a későbbiekben is sokat találkoztak. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy igazából milyen kapcsolatban álltak? Talán öregkorukra mind a ketten megtalálták a boldogságot, és egy bimbózó, de ugyanakkor szenvedélyes viszony bontakozott ki közöttük? Kedves Olvasóim! Szeretném figyelmükbe ajánlani az alábbi rövid levelet, ami nem sokkal Harry nyolcadik születésnapja után íródott:
Drága Arabella!
Bizonyára meglepi, hogy annyi év után ismét levelet írok Önnek, de tudatnom kell, hogy igazán fontos szerepe lesz a szomszéd fiúcskának a Tervemben. És magának is fontos feladatot kell adnom, olyat, amit nem mernék másra bízni. Természetesen Rá is gondolok, és arra milyen fenyegetést jelenthet számunkra. Nemsokára meglátogatom, és mindent világosan elmagyarázok. Albus

Ez a fontos dokumentum első olvasásra meglehetősen nagy fejtörést okozott nekem, de amint összeraktam a képkocka darabjait, minden világos lett. Sajnos okfejtésemet egyelőre még nem oszthatom meg önökkel, de hamarosan majd értelmet nyer ez a levél.
Dumbledore rendszerint nevelési tanácsokat adott az eleven kisfiú megfékezésére vonatkozólag, azonban az igazi ok, amiért meglátogatta, teljesen más volt. Dumbledore figyelte Harryt, leginkább talán a varázsereje érdekelte, de persze James Potter végrendelete sem hagyta nyugodni. Miután a varázserejét rendkívül középszerűnek találta (és valószínűleg ő is rájött, hogy Harry csupán véletlenül menekült meg a Sötét Nagyúrtól, és nem volt semmilyen különleges képessége, amire büszkének kellene lennie), elkezdett foglalkozni Harryvel, mint James Potter valószínű örökösével. James halála előtt egy nappal íratta meg a férfival a végrendeletét, mintha csak tudta volna, mi vár rá. Az okmányt megtalálták, de abban az szerepelt, hogy csak Potter lehet az örökös. És mi van, ha Harry nem is James Potter fia? Mi van a rengeteg galleonnal, amit James hátrahagyott? A hatalmas Potter örökség vajon megilleti-e Lily fiát? Mert ha Harry mégsem James fia, akkor Dumbledore nyugodt szívvel rátehette volna a kezét, mondván, hogy „a Roxfort gringottsi széfét gyarapítja” ezzel a cselekedettel. Másrészt pedig, ha Harry Sirius fia, akkor is szép összeget örökölhetett volna feltételezhető apja halála esetén. Főleg mivel Sirius Black ekkoriban épp az Azkabanban raboskodott, mert tömeggyilkosságot követett el. Bizonyára olvasóim is ismerik ennek a szörnyű eseménynek a történetét. Azt azonban kevesen tudhatják, hogy Black miért követte el! Az eset Lily és James tragikus halála után történt. Képzelhetjük, mit érzett, amikor megtudta, hogy legjobb barátja és egyetlen szerelme meghalt. Ez azonban mégsem elegendő indíték arra, hogy tizenhárom idegen muglit meggyilkoljon. Nyilvánvalóan volt még egy oka szörnyű ámokfutásának! Szülei halála után Dumbledore úgy döntött, hogy anyja egyetlen élő rokonához, Harry nagynénjéhez küldi a kis túlélőt – nevezetesen Dursleyékhoz. Sirius Black, amikor ezt meghallotta, rögtön elment egykori tanárához, és elmesélt neki mindent. Azt, hogy milyen szenvedélyesen szerette Lilyt, mikor találkozgattak, feltevését miszerint lehetséges, hogy ő Harry apja. Valaki azonban megelőzte. Addigra már minden bizonnyal a Roxfortban élő, tanárként dolgozó Perselus Piton is kiöntötte a szívét az igazgató úrnak. Dumbledore-nak mérlegelnie kellett. Átadja Harryt Blacknek, aki nem kimondottan az az apatípus, de rengeteg pénze van, vagy otthagyja Harryt, ahol van: édesanyja rokonainál, esetleg bízza Piton gondjaira a gyermeket? Ha kiderült volna, hogy Piton a szerencsés apa, Harry nem sok vagyonra számíthatott volna, hiszen Dumbledore köztudottan nem volt bőkezű a roxforti tanárokkal, és Perselus bájitaltan-professzorként nem sok fizetéssel rendelkezett. Minél többször látta Dumbledore a fiút, annál biztosabb volt abban, hogy Harry tényleg Potter. Kiköpött az apja, csak a szeme az anyjáé. Mikor már biztosan eldöntötte magában a kérdést, a látogatások egyre ritkábbak lettek, majd teljesen el is maradtak. Harry csak várt, várt és várt, de Dumbledore soha többet nem jelent meg a lépcső alatti gardróbban egy rövid látogatás erejéig sem.

*****

Harry tizenegyedik születésnapjának nyarán végre-valahára megérkezett az első roxforti levél, a Dursley szülők nagy örömére. Harry azonban annyira mérges lett attól, hogy nevelőszülei el akarják küldeni otthonról, hogy tűzbe hajította a levelet, és akárhányszor a kezébe nyomták, nem volt hajlandó elolvasni. Végül aztán a baglyok minden reggel tucatjával hozták a leveleket. A Privet Drive utcában lakó muglik nagy ámulatára minden reggel legalább harminc bagoly repkedett a háztetőn vagy üldögélt a kerítésen. Petunia és Vernon annyira boldogok voltak, hogy elmentek nyaralni a tengerpartra; megünnepelni azt, hogy Harry elmegy a Roxfortba. Arról azonban mit sem tudtak, hogy nevelt fiuk nem nyitott ki egyetlen neki címzett borítékot sem, így érthető módon nagyon csodálkoztak, hogy még mindig sorozatosan érkeznek a levelek. Végül a Roxfort egyik munkatársa kereste fel Harryt a nyaralás alatt, és olvasta fel neki a levelet. Másnap volt a Potter fiú tizenegyedik születésnapja. Dursleyék azt akarták, hogy Harry ne szenvedjen hiányt semmiben a születésnapján, így meglepték egy kis ajándékkal. A kisfiút azonban ezzel csak arra emlékeztették, hogy milyen lenne, ha a szüleivel ünnepelhetne, a nagynénje, az unokatestvére és a nagybátyja helyett. Tetőzte még a gondokat, hogy a Roxfort kiküldött alkalmazottja egy kétméteres félóriás volt. Rubeus Hagridról már több alkalommal is olvashattak a Reggeli Prófétában. Vérengző óriásnő és varázsló apa gyermeke, akit vad természete és egy gyilkossági ügy miatt hamar kicsaptak az iskolából. Ezek után vadőrként dolgozott. Majd Harry harmadik évében teljes tanári állást kapott. A gyerekek féltek tőle, mert veszélyes mágikus lényekkel foglalkoztak az órákon, és nemegyszer sérüléseket szenvedtek el felelőtlen tanáruk miatt a diákok. Draco Malfoynak például majdnem az életébe került egy hipogriffel való találkozás. Ezek ismeretében különösen nem meglepő, ha Harry nem akart elmenni a mágusiskolába, ahonnan egy ilyen ijesztő alakot küldtek a meggyőzésére. Vernon és Petunia pedig mindent megtettek, hogy megszerettessék Harryvel azt a gondolatot, miszerint ezentúl csak nyáron fognak találkozni. Mivel Harry igencsak makacs volt ebben a kérdésben, és Dursleyék szép szóval semmit nem tudtak elérni, végül kényszerítették arra, hogy felszálljon a Roxfort Expresszre és megkezdje tanulmányait a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában.

Egy ideig magányosan telt a vonatút, ám hamar megismerkedett Ronald Weasleyvel. Az ifjú mágus szinte véletlenségből belecsöppent az életébe, és megtudta, hogy tulajdonképpen kivel is ül egy fülkében. Hamar elterjedt a hír a Roxfort Expresszen, hogy Harry Potter is a vonaton utazik, és a két fiú nem sokára csodálók gyűrűjében találta magát. Így Ron megtapasztalta már az első években, hogy – habár aranyvérű családból származik – milyen megtiszteltetés Harry Pottert szolgálni. Szinte már olyan lett az évek során, mint egy házimanó.
Harry tehát idejekorán megismerte a hírnév átkát, amit egy olyan cselekedete miatt ért el, amelyre nem is emlékszik. Bár nem tudta, hogyan menekült meg a Sötét Nagyúr elől, de fennen hangoztatta különleges képességeit – amik csak nem akartak megmutatkozni. A házak közül a Teszlek Süveg a Griffendélbe osztotta – az ottani diákok nagy örömére vagy bánatára. Ugyanis, Harry Potter nagy bajkeverő volt, és az évek során annyi pontot vesztettek el miatta, hogy végül mindenki bánta a Süveg döntését. Némileg ellensúlyozta a hátrányt, amit okozott, hogy már az első hónapokban felfigyeltek kviddicstehetségére. Persze ez megint nem a véletlen műve volt. Harry, kockáztatva a kicsapatást, engedély nélkül száguldozott a seprűjén, hogy mindenki lássa, milyen remekül kezeli. Végül mikor már társai testi épségét is veszélyeztette, a tanárok teljesítették Harry követelését: mégpedig azt hogy, vegyék be a Griffendél kviddicscsapatába. Mindenki elismerte Jamestől örökölt tehetségét és szenvedélyét a varázslók sportja iránt. A társai is kezdték megkedvelni, mivel Harry a nagyképű felszín alatt tudott előzékeny, udvarias és figyelmes is lenni, ha akart. Sajnos csak akkor csillogtatta kedvező vonásait, ha az érdekei úgy kívánták, mert azt igazán csak Ronald tudhatta, hogy mennyire másnak mutatja magát a nagy Harry Potter közönség előtt. És persze ismerte még őt Hermione Granger is. Az ő találkozásuk egészen rendkívüli volt, hiszen Harry arra használta Hermionét, hogy bekerüljön a kviddicscsapatba. A lány rettegett a repüléstől, a fiú pedig tudta ezt. Mégis rávette valahogy, hogy üljön fel mögé a seprűre egy körre. Persze Hermione először ellenkezett, de ki mert volna ellentmondani a kis túlélőnek? Megtette, de anélkül, hogy sejtette volna, milyen kockázatot vállal ezzel. Harry ugyanis rettentő magasságokba repült a lánnyal, és – hogy bizonyítsa gyorsaságát, rátermettségét és azt, milyen ügyesen kapja el a repülő dolgokat – ledobta Hermione-ét a repülő járműről, és alárepült, hogy elkapja a rémült lányt. Természetesen mindezt az egész iskola szeme láttára! Innentől kezdve diáktársai tisztelték, és sikerült a halálra rémült Hermionét is rabszolgájává tennie fenyegetéseivel arra nézve, ha esetleg nem segítene neki a házi feladatok megírásában.*
De vajon milyen volt a viszonya a professzoraival? Igazán egyszerű a válasz, hiszen Harry csendes volt az órákon, kerülte a feltűnést, de nem volt olyan különleges tehetsége semmihez, mint várták volna. Egyedül Perselus Piton állította, hogy Harry bájitaltaltan tudása egészen elképesztő, és hogy a gyerek még sokra viheti, ha komolyan foglalkozik ezzel. Rendkívül érdekes módon a legtöbb büntetőmunkát szintén Piton professzornál töltötte. Bizonyára Perselus közelebbről is meg akarta ismerni tragikusan elhunyt szerelme egyetlen gyermekét. A büntetőmunkák alatt a tanár úr hosszan mesélt Harrynek az édesanyjáról, akire nem is emlékezhetett. Így Piton rászoktatta Harryt arra, hogy ha valami felfordulást csinál, a bájitaltanprofesszorhoz küldik büntetőmunkára, és így érdekes történeteket hallhat Lilyről. Csínytevések egész sorozata indult meg, és év végére Harry már szinte úgy érezte, mintha ismerné az anyját. Elkönyvelhetjük, hogy Harrynek nagy sikere volt Pitonnál és a legtöbb tanárnál is, akik Dumbledore talpnyalói voltak, de volt azért egy professzor, aki ki nem állhatta az ifjú Pottert: Mógus professzor. Év végén – az iskolában terjengő pletykák szerint – akadt egy újabb összetűzés közöttük, és Harry rátámadt a Sötét Varázslatok Kivédése tanárra. Rejtély volt, hogy hogyan sikerült legyőznie egy tapasztalt professzort, ám Rita Vitrol nem ismer lehetetlent, ha a részletekről van szó! Harry a tiltott harmadik emeleti folyosóra csalta tanárát azzal a tervvel, hogy jól megtréfálja amiatt, mert nem adott jobb jegyet az év végi vizsgájára. Arra azonban nem gondolt, hogy két csatlósa –Ronald és Hermione – követik őt, és véletlenül leleplezik rejtekhelyét. A harmadik emeleti folyosót egy háromfejű kutya őrizte. Ezt Harry az egyik éjjeli kóborlása alkalmával fedezte fel, és együgyű módon azt hitte, csak ő tud a bestiáról. Úgy gondolta, ha odacsalja szegény, dadogós professzorát, az menten elájul a rémülettől, mint ahogyan ezt tette Halloweenkor a troll betörésekor. A kis túlélő azonban tévedett. Mógus professzor gyámoltalan énje csak álca volt, hogy elrejtse azt a hőst, akivé a Roxfort utáni világkörüli útja során vált. Olyan akart maradni, amilyen volt, ám óhatatlanul megváltozott. Azt beszélték az iskolában, hogy a háromfejű kutya őriz valamit, és Harry Mógus segítségével akart rájönni a rejtélyre. Talán azt hitte, ha veszélyben forog az élete, professzora majd feláldozza helyette magát, hiszen ő volt a kis túlélő, nem eshetett semmi baja. Ha úgy gondolta, a bestia után rögtön az elrejtett dologra bukkan, hát bizony tévedett. Még egy sor akadályt kellett leküzdeni. Az utolsó előtti egy bájitaltalány volt, amit Harry meg is oldott és az egyik mérget akarta megitatni Mógussal. Ekkor érkezett meg Ronald és Hermione, akik tönkretették az egész tervet. Harry dühöngött, és elkeseredésében a saját torkán akarta ledönteni az egyik mérget. Mógus professzor nem hagyta, és inkább maga itta meg a veszélyes bájitalt diákja helyett. Ez volt a „nagy hőstett”, amit Harry Potter véghezvitt, de a hivatalos álláspont mégsem ez lett a Roxfortban. A pletykák mind a kis túlélőt magasztalták, és még jutalompontot is kapott bátor viselkedéséért.
Harry boldogan és elégedetten tért haza a Privet Drive-ra, szinte repült nevelőszülei karjába az irántuk érzett szeretet miatt. Nagyon hálás volt nekik, amiért elküldték a mágusiskolába, hiszen ott még több embert tarthatott a befolyása alatt, mint eddig. A nyarat pedig ott folytatta, ahol abbahagyta: fogadott családja terrorizálásával. Szünidő végére Dursleyék azt kívánták, bárcsak egész évben tartana a tanítás a Roxfortban!
A második év szinte ugyanúgy indult, mint az előző, csupán azzal a különbséggel, hogy Harry egy kicsit nagyobb lelkesedéssel indult el a Roxfortba, immár nem a Dursley hanem a Weasley családdal. Dumbledore elérte, hogy Harry Potter „legjobb barátjánál” és családjánál vendégeskedjen, és az ő nyaruknak utolsó heteit tegye pokollá – és ne Dursleyékét. Harry nagyon rossz hatással volt az aranyvérű családra. Többen is látták amint az Abszol úti közös vásárlás közben a családfő verekedést kezdeményezett (az akkor még nagy tiszteletnek örvendő és az akkori miniszternél, Cornelius Caramelnél nagy kegyben álló) Lucius Malfoyjal. A vásárlás során Harry megismerkedett Gilderoy Lockharttal, a másodévi Sötét Varázslatok Kivédése tanárával. Azonnal rokonszenvet ébresztett benne a hírneve és egyénisége. Harry naivan azt hitte, hogy csakúgy, mint az előző évben, ismét Piton professzornál tölti minden idejét büntetőmunkán. Most azonban Lockhart professzor is igényt tartott rá, és Harry gyakran élvezte a kiváló képességekkel rendelkező mágus társaságát. A felhőtlen időtöltést sajnos beárnyékolta az iskolát támadó, rejtélyes bestia, ami képes volt szoborrá dermeszteni a diákokat. Az iskola vadőrjét Rubeus Hagridot letartóztatták, és az Azkabanba zárták, az igazgatót eltávolították posztjáról. Egy ideig úgy tűnt, az iskolát végleg bezárják, és Harry kénytelen lesz hátralévő életét a Privet Drive-on tölteni. Ez a kilátás, bár roppant kecsegtető volt rá nézve, de úgy gondolta, nem árt az a kis változatosság az életébe, amit a roxforti szabadság jelent. Az sem elhanyagolható tény, hogy Harry jegyei sorozatosan romlottak, miután Hermione is az áldozatok számát gyarapította. Ez pedig egyáltalán nem volt ínyére. Az az eszement ötlet jutott eszébe, hogy majd ő egymaga keresi fel a szörnyet és elbánik vele! Szerencsére Lockhart professzor még időben utánament, és meg is ölte a rémséges fenevadat. Ám ez az utolsó, roppant hősies cselekedete ép értelmébe került, és azóta gyengélkedik a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotályban. Ezen idő alatt pedig Harry mindössze egyetlen egyszer látogatta meg élete megmentőjét! Tudom, hogy mit gondolnak a kedves Olvasók: ez azér’ mégis csak hálátlanság! Harry Potter ezek szerint viszont nem ismeri a hála fogalmát!
*Tudom, hogy ez nem egyezik azzal, amit Rita írt a negyedik kötetben Hermione és Harry kapcsolatáról, de a következő fejezetben mindenre fény derül, és talán Rita Vitrol bevallja ország-világnak, hogy ő sem tévedhetetlen?! Ki tudja?


Megérkezett a harmadik fejezet! Ezer köszönet Orsinak a javításért aki nélkül semmire sem mennék. Köszönöm, hogy elvállalt annak ellenére, hogy mennyi dolga van így is. A kritikádnak nagyon örülnék, akár tetszett akár nem. T.

helyzetjelentés 2.

Ünnepélyesen jelentem, hogy kész vagyok az új fejezettel! Ez a jó hír. A rossz az, hogy most bétánál van és nem tudom felrakni a blogra. Így is emberfeletti Orsitól, hogy ennyit javítgat. Képzeljétek el most épp egy 72 oldalas novellával van elfoglalva.Mennyi idő lehetett amíg az illető megírta? Nekem biztosan évekbe tellene, hiszen négy hét alatt 4 oldal készült el. Persze nem úgy volt, hogy minden nap egy szó vagy ilyesmi :D amint tudok jelentkezem és remélem már a harmadik fejezettel :-)

új fejezettel kapcsolatban

Bocsánat, hogy azt ígértem hétfőre kész leszek de egyszerűen nem volt időm azóta írni. Bár nem hiszem, hogy bárki epedve várja a folytatást de úgy gondolom egy tájékoztatást megérdemeltek. Ma egészen jól haladtam reményeim szerint november elsejére mindenképpen felteszem a blogra. Talán Orsinak nem lesz sok javítanivalója és hamar sikerül bétáznia. Méegyszer bocsánat, remélem most már tudom tartani az általam kiszabott határidőt. :D

helyzetjelentés

Nos, mivel a blogom követőinek száma egyről háromra nőtt, úgy érzem nem ártana valami információ a frissítést illetőleg: Elkezdtem írni a 3. fejezetet és talán azt is elárulhatom, hogy mi a cím

Első évek a Roxfortban

Azt hiszem ez sokat elárul a tartalomról így most nem is fűznék hozzá mást. Sajnos a szokásosnál egy kicsit zsúfoltabb a hétvégém, így egy kicsit később tudom befejezni mint vártam. Csütörtökön Mindenképpen talán elküldöm kedves bétámhoz Orsihoz(de nem tudom ő mikor végez vele mert 14 írója van úgyhogy...). Egyenlőre ha ügyesek vagyunk azt kell írjam: következő hét elején már fel is tudom rakni a blogra :) igyekszem ígérem és remélem, hogy nem fogtok csalódni. Ha tetszett vagy nem tetszett kérlek írjatok valami kommentet, hogy tudjam éltek :D Mielőbbi viszont írásra!

...

...amikor könyvet olvasok átélem a szereplő örömét, bánatát és még megannyi érzést ami a könyv lapjain elevenedik meg. Azért valljuk be: nem könnyű úgy megírni egy könyvet, hogy az olvasó így élvezze. Mert minden könyv más és más. Természetesen nem a borítójára, az írójára célzok, hanem arra ami megbújik a sorok között és beleköltözik a szívedbe: az a leplezetlen izgalom, amikor kinyitok egy könyvet és az első fejezet után már érzem: ez tetszeni fog, ez az én könyvem.

A könyvek közül a legnehezebb választani. Melyik a legizgalmasabb a legeredetibb, a legtanulságosabb? És meliyknek mi az üzenete, a mondanivalója?Nem lehet választani. De egyet biztosan el tudok mondani.....

Nekem még rossz könyvet az életemben nem adtak a kezembe.

Harry Potter: Megmentő vagy csaló?

Harry Potter

Megmentő vagy csaló?

írta: Rita Vitrol         

 Rita Vitrol vagyok. Évekig a Reggeli Próféta nagysikerű újságírójaként dolgoztam, és számtalan leleplező cikket írtam híres mágusokról. Első könyvemet Albus Dumbledore-ról írtam. A Hírnév és hazugságok példátlan feltűnést okozott, a Czikornyai és Patza eladási listáját magasan vezette négy hónapig, és azóta is az egyik leggyakrabban hivatkozott iromány Nagy-Britannia-szerte. Ez a siker motivált arra, hogy – miután Harry Potter az élete kockáztatásával legyőzte Őt, Akit Nem Neveztünk Nevén – lerántsam a leplet a kis megmentő magánéletéről. Mivel a Kiválasztott nem volt hajlandó nekem nyilatkozni, sőt, arra vetemedett, hogy idézem: ,,undorító firkásznak” nevezzen, amikor felkerestem Grimmauld téri házában, így kénytelen voltam Harry barátainak elbeszélésére alapozni a könyvemet, akik készséggel vállalták a nehéz feladatot, hogy bevezessenek bennünket Harry életének titkaiba. Mivel arra kértek, hogy nevüket a homály jótékony fátyla borítsa, így nem áll módomban közölni ezeket a bizalmas adatokat.

 Remélem, hogy kedves olvasóim is – akárcsak én – átérzik majd ennek a fiúnak pszichés gondjait, aki nemcsak a Sötét Nagyúrral küzdött meg, hanem a depresszióval is. Azt, hogy mit élt át Harry az elmúlt években, megtudhatják alapos kutatómunkám eredményéből, vagyis ebből a könyvből. Számtalan eddig ki nem mondott kérdésükre kaphatják meg a választ, s be kell vallanom ez a könyv volt az eddigi legnagyobb kihívás kiváló pályám során. Harry Potter ellentmondásos jelleme már első találkozásunk során, a Trimágus-tusa lázadó és magányos versenyzőjeként megragadta figyelmem. Remélem, hogy ezt a benyomásomat sikerül az olvasó felé tükrözni!

 Kívánok maguknak annyi jó élményt az olvasáshoz, mint amennyiben nekem volt részem, könyvem írása közben.

Rita Vitrol

1.fejezet

A kis túlélő

 Mindannyian jól emlékszünk arra a napra, amikor a Sötét Nagyúr elindult, hogy végezzen Lily és James Potterrel, valamint az alig egyéves fiukkal, Harryvel. Eddig tisztázatlan okok miatt Ő Akit Nem Neveztünk Nevén azon az éjszakán nyomtalanul eltűnt, és a kisfiú – akire a gyilkos átkot kimondta – túlélte. De vajon mégis miért vetemedett arra, hogy rátámadjon a Potter családra?

 Egyesek szerint Lily és James mindig is szálka volt a Nagyúr szemében. Lily azért, mert mugli származású volt, bár nagyon is tehetséges. James pedig azért, mert elvette Lilyt és így vérárulónak minősítették az olyan aranyvérű családok, mint a Black, a Malfoy és a Lestrange família is, akiknek számos tagja köztudottan a szolgálatában állt.

 Mindenki azt hitte, hogy Lily és James boldog házasságban élnek, de ez korántsem volt igaz. Mindketten roppant öntelelt, arrogáns emberek voltak és rendkívül makacsak. Azt beszélik, Lily Evans büszke volt mugli származására, de senki nem értette, James miért akarta feleségül venni, hiszen egy nagy múltú, aranyvérű család utolsó leszármazottja volt. Házasságuk első éveiben teljes volt az összhang közöttük, de mikor bujkálniuk kellett, megromlott a viszonyuk. Egyedül szűk baráti körükkel érintkeztek és Bathilda Bircsókkal, a híres mágiatörténet-professzorral. Rendszeres látogatójuk volt Sirius Black is.

 A száműzetés keserű napjaiban James gyakran szökött meg Lily elől, aki egyre jobban kezdett megőrülni a rá nehezedő nyomás alatt. Nemcsak azért, mert be volt zárva a házba egy kicsi gyerekkel, aki még beszélni se tud, hanem azért is, mert nem tudta pontosan, ki is a gyermeke apja. Talán Perselus Piton, gyermekkori szerelme? Vagy Sirius Black, férje legjobb barátja? De a legesélyesebbnek mégis csak James bizonyult, hiszen vele töltötte legtöbb idejét. Vagy talán mégsem? Mit csinált Lily addig, amíg James eltűnt pár órácskára „sétálni”? És vajon mit csinált James a séta helyett? Nem akarok szegény Harry törékeny lelkének fájdalmat okozni az igazsággal, de Jamest többször is látták néhány feltűnően csinos lánnyal eltűnni. Ezek után a kirándulások után Jamest gyakran kék-zöld-lila foltok tarkították. „Igen, Lily gyakran verte Jamest” – mondta a család egyik barátja. Ha megkérdezték tőle, mi történt vele, ő csak legyintett és annyit mondott: „Csak egy kis karcolás! Leestem a motorról.” Na, igen, a motor. Ez a motor nem akármilyen motor volt, hiszen repült, és Siriustól származott. Nyilván az ajándékozó abban reménykedett, hogy amíg James elviszi a robogót egy bemelegítő körre, ő addig nyugodtan udvarolhat a feleségének. Megoldódott tehát a rejtély, hogy Sirius és Lily mikor tölthették el a lopott órákat egymással.

 De itt van még a hármas számú apajelölt: Perselus Piton. Köztudott tény, hogy Lily és Piton volt az évfolyam legjobb bájitalkeverője. Miért ne tudtak volna főzni egy adag altatót, hogy aztán James Pottert a saját házában szarvazzák fel? Az sem elhanyagolható tény, hogy Piton és Potter már elsőéves koruk óta heves ellenszenvet éreztek egymás iránt. Minden okuk megvolt rá. James édesapja feltehetően szeretője volt Perselus anyjának. A viszony nem jól végződött. Úgy látszik, a Potter család férfitagjainál immár hagyomány, hogy megcsalják feleségeiket.

 Lily sokáig őrlődött a két férfi között. Bizonyára legyezgette a büszkeségét, hogy két sármos fiú versenyzett a kegyeiért. De a döntés: hogy melyiket válassza, már nehezebb kérdés volt. James Pottert? A híres kviddicssztárt, a Griffendél-ház aranykezű fogóját, aki minden meccsen győzelemre vezette csapatát? A jóképű, kócos fiút, aki minden lányt magába bolondított (akit egyedül Lily érdekelt, és végül ő sem bírt ellenállni James vonzerejének)? Vagy Perselus Pitont? A zsíros hajú bájitalherceget, aki kisgyermekkora óta érte epekedett? Nem hiába tartották Lily Evanst okos boszorkánynak: amellett a fiú mellett döntött, aki nemes, nagy múltú varázslócsaládból származott, és – nem mellesleg – az egyedüli örökös volt.

 Így hát Lily Evans James Pottert választotta, de Perselus Pitont megtartotta szeretőjének. Siriusszal ellenben akkor kerültek szorosabb barátságba, amikor James elmaradozott otthonról, és a magányos Lily férje barátjánál keresett vigasztalást. Közben megszületett a kis Harry, és Lily abban reménykedett, hogy ha ő nem is, majd újszülött fia maradásra bírja Jamest. Ám a terve nem vált be.

 Egy alkalommal James előbb ért haza a szokásosnál, és feltehetőleg gyanús helyzetben találta Lilyt valamelyik szeretőjével. A szomszédok szerint soha ennyire komoly veszekedés nem volt a Godric’s Hollow-beli kis házban addig a napig, mert voltak ugyan azelőtt is perpatvarok a Potter családban, de ritkán fajultak el annyira a dolgok, hogy a szomszédoknak panasszal kelljen fordulniuk a hatósághoz. James és Lily ordítoztak, szidalmakat vágtak egymás fejéhez, átkokat szórtak és válással fenyegetőztek. Végül aztán a jó öreg, vaskalapos tökfilkó: Dumbledore elsimította a két fiatal mágus között a viszályt. De nem sokáig élvezhették az életüket, mert 1981. október 31-én Ő, Akit Nem Neveztünk Nevén, végzett a Potter házaspárral.

 Miért menekült meg az ifjú Potter? Camilla Hassana, Godric’s Hollow-i lakos így mesélte nekem a történetet:

„Láttam az egészet ezzel a két szememmel. – Itt rámutatott a vastag lencséjű szemüvege mögött óriásira nőtt szemeire. – Tudjukki itt ment el az ablakom alatt. Vele volt a kígyója is, az a Dragini, vagy hogy hívják. – Az idős boszorkány bizonyára Naginire gondolt. – Merlinre, én még nem láttam akkora kígyót életemben sem. Ezután eltűnt, csak tompa hangokat hallottam, mivel a házat nem láthattam valami bűbáj miatt. James ezt kiáltotta: „Lily, fogd Harryt, és menekülj! Én addig feltartóztatom!” Ezután egy női sikolyt hallottam, majd valami furcsa sziszegést. Végül a varázsige – Abraka Devadra! – után egy hatalmas robbanás volt. Ekkor már láthatóvá vált a ház még számomra is. Már amennyiben háznak lehet nevezni azt, ami maradt belőle.”

 Feltételezhetően Tudjukki figyelmét a kígyója kötötte le, aki mindenképp maga akart végezni a kicsi Harryvel. Bizonyára úgy gondolta, hogy amíg gazdája két felnőtt embert is megölt, addig neki semmilyen szórakozás nem jut. Párszaszóul veszekedtek egymással, és a Nagyúr gondolatait még a vita kötötte le, miközben már mondani akarta a varázsigét. Azt a bizonyos halálos átkot, amit már ezer meg ezer emberen végrehajtott, de egy egyéves csecsemőn mégis képtelen volt helyesen elvégezni. Így menekült meg Harry Potter, akinek a nevét attól fogva minden varázsló és boszorkány ismerte, és aki azután tíz éven keresztül mugli rokonainál nevelkedett, szülei és ősei mivoltáról mit sem tudva.

2.fejezet:

Sebhelyes homlokkal muglik között

 Mint azt minden varázsló és boszorkány tudja, Harry Potter homlokán egy villám alakú sebhely díszeleg. Az egyetlen emléke kora gyermekkora nagy tragédiájából. De honnan tudhatjuk biztosan, hogy azt a heget tényleg a Sötét Nagyúr elvétett átka okozta? Az is lehet, hogy amikor a kis Potter járni tanult a pirinyó, tömzsi lábaival, megbotlott, és épp az asztal sarkába ütötte be felettébb magas homlokát. Olyan információkról is tudomásom van, hogy egyszer Jamesnek eltörött kerek szemüvege és állítólag a baba az üvegszilánkkal megsebezte saját homlokát. De az is lehet, hogy Harry tényleg autóbalesetben szenvedte el a sérülést, mint ahogy mugli nevelőszülei mondták neki.

 Petunia Evans és felettébb testes férje, Vernon Dursley fogadták be Harryt szülei halála után. Ez felettébb nagylelkű cselekedet volt, hiszen már nagy szeretetben nevelték Dudleyt, saját fiukat. Két eleven fiúval az élet bizony nem könnyű, pláne ha az egyik feltehetőleg a híres bajkeverő, James Potter fia. Számos csínyt követett el a Dursley-házban cseperedő, Lily zöld szemét öröklő fiúcska. Varázserejét arra használta, hogy bosszantsa nevelőszüleit, amiért azoknak büntetésből gyakran a gardróbba kellett zárniuk az engedetlen Harryt. A kis Dursleynak sehogy sem fért a fejébe, hogy mikor karácsonykor nem engedték meggyújtani a csillagszórót, mitől gyulladt ki édesanyja haja? S Vernon bácsi bajsza miért lett olyan harcsaszerű, mikor Harry nem akart Mrs. Figghez menni? Mrs. Figg, a szemközti szomszédjuk volt az egyetlen személy, aki elvállalta Harry felügyeletét, amíg a Dursley család kifújta kissé magát.

 A macskaimádó kvibli, Arabella Figg tudatában volt, mekkora megtiszteltetés neki Harry Potter nevelését egyengetni. Ám az ő orra alá is jó sok borsot tört „a kis túlélő”. Hiszen mikor imádott macskái farkát húzogatta, az asszony szíve majdnem megszakadt. Vagy mikor Mollyt, a díjnyertes perzsamacskát patkányméreggel megetette. Ekkor megmondta Dursleyéknak, hogy többet nem vigyáz a gyermekre. Azonban vajszívét kihasználva, egy hét sem telt el, és már újra az ő házában unatkozott, és újabb gaztetten törte a fejét az immár pápaszemet viselő Harry.

 Bizony a tényt, hogy került szemüveg az orrára, érdekes legenda övezi. Mikor Harry panaszkodott arra, hogy nem tudja elmosogatni a tányérokat, mert nem látja, hol koszosak, akkor Petunia elhatározta, hogy elviszi a szemorvoshoz. Tudta jól, sógora is rövidlátó volt, s már csak ezért is, no, meg, hogy a tányérok szépen csillogjanak, végül elküldte a doktorhoz. Harry, mikor belépett a rendelő ajtaján és meglátta a viperaképű doktornőt, sziszegés hagyta el az ajkait, azt hiszem, doktor Eagle külsőre emlékeztethette a kígyószerűre, Akit Nem Neveztünk a Nevén. Így történhetett, hogy párszaszóul szólalt meg. S mikor a betűket és számokat olvasni kellett, ismét csak sziszegő hangokat adott ki. A doktornő anyai ágon magyar származású volt. Édesanyja Északnyugat-Magyarországon született és elmesélte lányának egy bizonyos Hany Istók történetét. Ő is egy kisfiú volt, akit a mocsárban találtak meg a kapuvári halászok. S ő is ilyen sziszegő hangokat adott ki, amikor megtalálták. Lehetséges, hogy Kate Eagle-nek eszébe jutott ez a furcsa párhuzam az elveszett gyerek legendája, valamint e között a szituáció között, és mivel nem értette Harry szavait, megpróbált ő is sziszegő hangokat kiadni. Az ötéves kisfiú arcára rémület ült ki, és futva menekült a kórteremből a többi beteg nagy megrökönyödésére. Miss. Eagle minden erőfeszítése dacára nem tudta utolérni, Harry gyorsabb volt nála, hajtotta a halálfélelme. Egészen hazáig, a Privet Drive négyes számú házáig rohant. Nagynénje, Petunia hiába kérdezte Harryt, mi történt a rendelőben, nem volt hajlandó rendesen válaszolni, csak annyit mondott: „Amikor megkérdeztem tőle, mit kell csinálnom, megfenyegetett, hogy ha nem megyek innen, belém mélyeszti a méregfogait.”

 Ezek után szinte érthető, ha Harry retteg minden féle mugli orvostól. Ellenben a gyógyítókat különösen kedvelhette, ha azt a tényt vesszük, hogy Harry milyen gyakran fordult meg náluk roxfortos évei során. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még nem is emlegettük Harry gyermekkorának egyik meghatározó eseményét. A Dursley szülők épp a nyolcadik házassági évfordulójukat ünnepelték és otthon hagyták a két fiút, amíg ők egy kicsit szórakoztak. Felügyeletet nem kaptak a gyerekek, mondván: majd Dudlicsek vigyáz arra a komisz kölyökre. Hát, ha a vigyázást egy jó alapos verésnek értelmezik, akkor Dudley kiváló munkát végzett. Amint a szülei kitették a lábukat a házból, fenyegetően Harry felé fordult, és kergetni kezdte a nála jóval véznább fiút. Szerencsére az ifjú Potter kiváló kondiban volt, mivel napi szinten kergették meg Dudley és barátai. Dudley tehát nem fárasztotta magát tovább unokatestvére utáni rohangálással, inkább a konyha felé vette az irányt, ahol édesanyja fantasztikus sajttortája várta.

 Eközben Harry bemenekült a lépcső alatti gardróbba, és tisztán hallotta, hogy Dudley épp kedvenc hobbijának hódol – persze csak a verekedés után –, az evésnek. Hirtelen eszébe jutott, hogy milyen jó lenne, ha Dudley valamilyen oknál fogva egész este mással lenne elfoglalva, és nem vele törődne. Amint ezt végiggondolta, már tudta, mit kell tennie: egy kicsit ráijeszteni unokatestvérére, hogy egy életre megtanulja, Harry Potterrel nem lehet szórakozni. Történetesen Harry igen jó barátságban volt a pókokkal. Gyakran látogatták meg a szűk és sötét gardróbban, ahol Harry tartózkodott ideje java részében. Szeretett a sötét helyiségben lenni, és rokonai elmondása szerint inkább ott lakott, mint a szobájában. Tehát mivel Harry meg akarta leckéztetni Dudleyt, rászabadította a kedvenc pókjait unokatestvérére. Dudley kimenekült a házukból, és meg sem állt addig az étteremig, ahol szülei ünnepelték az évfordulójukat. Senki nem értette, aki a Privet Drive-on lakott, hogy este nyolc órakor a négyes számú házban lakó kövér fiúcska mi okból rohangál az utcán pizsamában azt ordítozva: ,,Pókok! Pókok!” Másnap aztán elterjedt a pletyka, hogy megint az a bajkeverő Harry Potter csinált valamit. A csíny nem maradt megtorlás nélkül, Harry – jogosan – két hétig nem ehetett a családdal és nem hagyhatta el a gardróbját, ahova nagynénje az ételt beadta neki. Dudley azóta is fél minden szőrös lábtól (még a sajátjától is), így minden héten kozmetikushoz jár (így hívják a mugliknál a szőreltávolítókat).

Rita Vitrol

Gondoltam megosztok veletek egy képet a mi híres Ritánkról :) Érdekes, hogy ha a Google-ba angolul írod be, sokkal több találatot ad ki. Így akadtam rá erre a képre. Szerintem nagyon illik a történethez is.

Szívek szállodája

Szívek szállodája avagy Gilmore Girls
Talán mindenki hallott már erről a sorozatról ezért választottam mai bejegyzésem témájául. Szóval a sorozatról. Lehet, hogy egyesek nyálas családi vacaknak találják de nincs igazuk. Igazából egy nagyon vicces és tanulságos történet. Lorelai és Lorelai(Rory) Gilmore anya és lánya. Lorelai 16 évesen teherbe esik és megszületik Rory. Legjobb barátnők, nagyon különleges a kapcsolatuk. Rory mintatanuló és szeretne a Harvardra járni. Imád olvasni és mindenki szereti mert szeretetre méltó, okos és kedves. Lorelai egy szállodát vezet és sikeres az üzletben  de a szüleivel végleg megromlott a kapcsolata amikor 16 évesen bejelentette, hogy terhes. Őrült kávé függő szinte már elvonóra kéne mennie. :) Míg más vizet iszik ha szomjas Ő kávét. Reggel kávéval kel este vele fekszik.És Rory örökölte ezt a szenvedélyét. Rory ahhoz hogy bekerüljön a Harvardra szeretne a leggazdagabb és legbefolyásosabb diákok iskolájába járni a Chiltonba ez csakhamar sikerül is ám a suli nagyon sokba kerül és Lorelainak nincs pénze rá. Így hát veszi a bátorságot, hogy elmenjen a szüleihez és pénzt kérjen tőlük unokájuk iskoláztatására. Ők pedig egyetlen feltételhez kötik a kölcsönt: Lorelai és Rory minden pénteken vacsorázzanak velük és ők cserébe állnak minden költséget. Megkezdődnek a pénteki vacsorák....

A többi már maga a történelem.

Abigél

Szabó Magda talán egyik legsikeresebb és legjobb regényébe botlottam(szintén Balogh Tündi néni ajánlásával) A történet egyenesen elragadó. Vitay Georgina 1943-ban kerül a Matula Leánynevelő Intézetbe. Mindenki lelkesen fogadja de egy ostoba árulás miatt hónapokra kiközösítik. Szegény kislány egyedül van az ódon falak között és az apját is csak havonta egyszer látja. Feltűnik a színen Abigél aki egy korsós lány köré szőtt legenda megelevenedett alakja. Először nem akar hinni a buta mesében de megkapja az első levelét Abigéltől és egy csapásra nem lesz egyedül. Eközben zajlik a világháború. Az egyik bombázás alkalmával a lányok kibékülnek és minden rendbe jön. Vagyis majdnem. Megérkezik Árkodra Kuncz Feri Gina szerelme. Azt állítja Gina apja súlyos beteg és meg akarja szöktetni a lányt. Valaki azonban közbe lép és a merénylet sikertelen lesz. Ez Gina szerencséje mert ha sikerül volna kijutnia a biztonságos falak közül édesapját vele zsarolták volna mivel az apja Vitay tábornok igencsak szálka az ellenség szemében. Gina tehát nincs biztonságban a Matula falai között sem. Abigél felfedi magát és egy alföldi családhoz viszi Makó Annaként. Gina édesapját megölik mert nem hajlandó elárulni a hazáját. Ez a regény és ha ezt elolvastad mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom Mary Silver által írt folytatást.: http://visszaamatulaba.uw.hu/  Szerintem Mary legalább olyan sikeres írónő mint Szabó Magda.

Lousia May Alcott: Egy régimódi lány

Ezer köszönettel tartozom Tündi néninek.Tényleg. Tanulságos történet volt. Minden szempontból. Az aki olvasta korábbi bejegyzéseimet az tudja, hogy kölcsönbe kaptam ezt a bizonyos olvasmányt de bevallom őszintén alig akarom visszaadni neki. Meg kell szereznem ezt a könyvet! Bármi áron a könyves polcomon szeretném látni. Mert ott a helye, hogy újra és újra elolvashassam. Nem kínozok senkit, elmesélem miről szól. A sztori: Polly vendégségbe érkezik dúsgazdag ismerősükhöz: a Shaw családhoz. Polly csak 2 hónapig marad de nagyon megváltoztatja őket és mindenki a szívébe zárja a kis falusi,régimódi,furcsa lányt. A családban nagy változások következnek mivel Polly látogatása előtt senki nem figyelt a másikra és nem mutatták ki szeretetüket egymás felé. Polly 2 hónap után hazautazik és azzal a gondolattal hagyja ott őket hogy minden rendben lesz. 6 évig nem is találkoznak csak akkor amikor Polly a városba költözik mint zenetanárnő. Időközben ugye a Shaw gyerekek felcseperednek: Fanny fiatal lány aki minden estéjét mulatozással tölti, Tom egyetemre jár és folyton csínyeken töri a fejét és vőlegény is, Maud még csak 12 éves de utálja az iskolát ellentétben Pollyt imádja és hamarosan zeneórákat vesz tőle. Fanny egy idő után lefogy és kedvetlen lesz folyton fejfájásra panaszkodik, eközben Pollynak hódolója akad Mr.Sidney személyében. Polly azonban nem szerelmes az úriemberbe és kikosarazza. Egy nap fenekestül megváltozik a család élete mivel Mr.Shaw vállalkozásai csődbe mennek és Tomnak hatalmas adósságai vannak és nem tudja kifizetni őket. Polly eközben mindvégig velük van és segít ahol tud: megtanítja Fannyt és Maudot a háztartást vezetni. Fanny rájön, hogy a régi gazdag barátai elpártolnak mellőle kivéve Pollyt és Mr.Sidneyt. Tom, hogy adósságait rendezze és hogy visszafizesse Mr.Sidneynek a kölcsönt amit kapott nyugatra megy dolgozni 1 évig. Eközben jó sok minden történik: Fannyról kiderül, hogy már évek óta szerelmes Mr. Sidneybe és nemsokára meg is kéri a kezét. Ugyanis Arthur Sidneynek éppen az tetszik meg hogy Fanny milyen dolgosan süt-főz-takarít és hogy a szegénység sokkal jobb emberré tette. Pollynak nagyon hiányzik Tom és bele is szeret. Tom levelei azonban arról árulkodnak, hogy nyugaton megismerkedett egy lánnyal és boldog vele.(ez azonban aljas hazugság:)Tom egy év után hazatér és megkéri Polly kezét. Happy End.