Kiből lesz a cserebogár?

Leírás: Rita Vitrol. Elgondolkoztál-e már azon, hogy miért lett olyan, amilyen? Miért kutatja ennyire megszállottan az igazságot, majd öltözteti fel más talárba? Miért feketíti be tisztes varázslók és boszorkányok nevét? Mi történhetett vele? Én elgondolkoztam rajta. Talán nem okozok meglepetést annak, aki nyomon követi a Megmentő vagy csaló? című történetemet azzal, hogy őt választottam a következő kisregényem főszereplőjéül. A történet egy cikksorozat, amelyet Beverly Braitwaite, Rita egyik csodálója vetett pergamenre. Folytatás érdeklődés szerint…

Mély fájdalommal tudatjuk a Reggeli Próféta olvasóival, hogy volt munkatársunk, Rita Vitrol nyolcvan éves korában elhunyt. Az idősödő boszorkány régóta nem lépett nyilvánosság elé, s úgy halt meg, hogy azt hitte, a varázsvilág elfeledte őt. Kérdem én, lehet-e egy olyan boszorkányt kitörölni az emlékezetünkből, mint ő? Számos elhallgatott információt köszönhetünk neki, amelyeket újságcikkekben vagy könyveiben (Hírnév és hazugságok - Albus Dumbledore élete; Harry Potter -Megmentő vagy csaló? ; A Sötét Nagyúr – Tiszta, mint a patyolat? Perselus Piton – Szélhámos vagy szent?*) írt meg. Rita egy különleges személy volt. Aki egyszer találkozott vele az soha nem tudta őt elfelejteni. Nagy űrt hagyott maga után a szerkesztőségben, miután úgy döntött, hogy a cikkek helyett, könyvek írásának szenteli életét. Rengeteget dolgozott, hogy elismerjék és emberszámba vegyék. Hirtelen halála pedig arra ösztönzött, hogy megemlékezzek róla. Tudniuk kell, hogy nagyon régóta követem Rita Vitrol munkásságát, és példaképemnek tekintem őt. Ezért választottam ezt a szakmát, és jelentkeztem a Reggeli Prófétához, ahol nagy szeretettel emlékezünk meg róla ma is. Mi, akik nap, mint nap vele dolgoztunk, nem ismertük őt. Nem tudtuk azt, hogy élnek-e rokonai, kivel tölti az ünnepeket, mit csinál munka után. Mint már említettem, én még csak nem rég csatlakoztam a Reggeli Prófétához, de Rita Vitrol egy legenda, és tényleg szinte minden nap szóba kerül a neve. Azt hittük mindannyian, hogy ismerjük, de nagyot tévedtünk. Valójában nem tudunk róla semmit. Édesanyám, Betty Braitwaite,személyesen is meginterjúvolta a Hírnév és hazugságok megjelenése előtt. Így mikor értesültem haláláról, szükségesnek éreztem, hogy megemlékezzek a kivételes tehetségű boszorkányról. Az eltávozottakról olyan közeli ismerősök szoktak írni, akik ismerték minden gondolatát barátjuknak. Én nem tartoztam Rita Vitrol közeli ismerősei közé, mégis úgy hozta a sors, hogy minden gondolatát ismerem. Én, Beverly Braitwaite, kezemben tartom Rita Vitrol tinédzserkori naplóját, amely megörökítette az utókornak gondolatait és a roxfortos éveit. Az első bejegyzés Rita életének egyik legmélyebb pontja, édesapja halála.

’62. augusztus 17.

Mostantól minden annyira más lesz. Egyszerűen érzem. És nem csak azért, mert szeptembertől a Roxfortba fogok járni. 
Meghaltál… 
Nem tudom, mihez kezdhetnék magammal ilyen egyedül, te bezzeg mindig játszottál velem. Anyu órák óta a szobájában sír, senkit nem enged közel magához. Még engem sem. Egyedül vagyok, és nagyon sötét van a szobámban.  
Kinek fogom felolvasni a meséimet? Te mindig meghallgattál. Anyut soha nem érdekelték a történeteim, pedig rajzoltam is hozzá. Anyu imádja a festményeket. 

’ Egyszer volt, hol nem volt ’ ¬– Az ő tündérmeséje is így kezdődött, ám a tündérmesék könnyen rémálommá válhatnak. Margarita Vitrol 1951–ben látta meg a napvilágot Maximilian és Miriam Vitrol első és egyetlen gyermekeként Spanyolországban. A szülők házasságuk első éveiben rengeteget utazgattak szerte a világban, így nem csoda, hogy Rita először csak tíz évesen lépett angol földre. A kis Margarita imádta az apját, anyjával viszont soha nem jött ki jól, aki végtelenül hiú és büszke személyiséggel áldott meg az ég, annak ellenére, hogy igen alacsony származású volt. Rátarti volt, de jogosan. Sikerült ugyanis megszereznie Marcus Vitrol mágiaügyi miniszter legidősebb unokáját. Hozzájárulhatott sikeréhez az is, hogy Miriam csodálatosan szép teremtés volt, és rajongásig szerette a férjét, ha lehetséges, házasságuk után még elbűvölőbb lett. Utazgatásaik során azonban Maximilian összeszedett egy olyan betegséget, amelyet az angol gyógyítók már nem tudtak kezelni a kór előrehaladott állapota miatt. Ekkor Miriam összeomlott. Alig tíz év házasság után elvesztette az egyetlen embert, akit valaha szeretett. Alkoholba fojtotta bánatát, és eltaszította magától Ritát, mint azt a naplórészletben olvashattuk. Érthető, hogy megsínylette azokat a napokat, de egy anyának nem szabadott volna eldobni magától a gyermekét még akkor sem, ha korábban sem ápoltak felhőtlen viszonyt. Az a hideg távoltartás, amelyet anyja irányában tanúsított, nagyban hozzájárulhatott későbbi személyisége alakulásában. Mint ahogy az is, hogy édesapja egy naplót hagyott rá halála előtt. Maximilian megígértette vele, hogy gyakran ír majd bele neki úgy, mintha egy soha el nem küldött levelet körmölne a számára, hogy tudja, mi történik a kis hercegnőjével. Rita pedig gyermeki esküvel fogadta, hogy mindig igazat ír. Határozottan hiszek benne, hogy apja sejthette, hogyha ő már nem lesz mellette, a kislánya bezárkózna, soha nem osztaná meg senkivel legtitkosabb gondolatait, saját történeteit. Bizony, bizony, tudom, hogy mire gondolnak éppen! A kislány tehetsége, fantáziája, képzelőereje már egészen ifjú korában megmutatkozott, és édesapja indította el ezen az olykor rögös úton, ami később híressé tette! Augusztus hónapban ez az egy bejegyzés található, szeptemberben viszont egy napra akár több is jut. Nem kell sokáig gondolkodnunk, hogy miért: elkezdődtek a roxforti évek.

’62. szeptember 1.

Olyan egyedül vagyok nélküled, apa! Egyedül kellett kijönnöm a vasútállomásra is, anya nem is ajánlotta fel, hogy kikísér. Egyedül gubbasztok a vonat fülkéjében, valahogy sikerült találni egy üres kupét. Egyedül voltam otthon, teljesen egyedül. Anya már egy cseppet sem törődik velem. Ha találkozunk, mindig kiabál. Úgy érzem, hogy nem szeret. Furcsa őt ennyire ápolatlannak látni, anyát, aki mindig csodálatos volt, akire felnéztem. Másnak nem merném mondani soha, de anya nagyon sokat iszik. Néha hallom, amint veled beszélget. Ilyenkor úgy érzem, a terhére vagyok, inkább a szobám magányát választom, és ő soha nem jön be érdeklődni, hogy mi van velem. Emlékszel, mindig lázadoztam, hogy miért kell korán lefeküdnöm? Visszasírnám azt az időt, mert most senki nem mondja meg, mit tegyek. Akár hajnalig is ébren maradhatnék, vacsorázhatnék este tízkor, de nem lelnék benne örömet. Hidd el, kipróbáltam. 
Miért van ez így, apa? Miért nem szeret már senki? Mintha azzal, hogy elmentél, minden öröm elszállt volna az életemből, tényleg így érzem. Nem is tudom, hogy mikor nevettem vagy mosolyogtam utoljára. 
Eléggé elhanyagoltam a tőled kapott ajándékot, tudom. Szégyellem is magam miatta, de túl fájdalmas lett volna úgy tenni, mintha még mindig itt lennél velem, és nem történt volna semmi sem. Bevallom, most is csak azért ragadtam pennát, mert hosszú a vonatút és unatkoztam volna. Sajnálom, hogy ilyen csalódást okozok neked, mely szerint nem teljesen önszántamból teszem mindezt. Ha már itt a vallomások ideje, akkor el kell mondanom azt is, hogy amióta elmentél, nem jutott eszembe egyetlen új mese sem. Lehet, hogy csak egy kis idő kell, de megígértem, hogy megpróbálom, és nem szegem meg a szavam.

’62. szeptember 1.

Biztosan furcsállod, hogy ma már másodszor írok, apa, de muszáj volt pennát ragadnom! Alighogy becsuktam a naplót, rátekertem a tintásüvegre a kupakot, benyitott egy lány a kupémba. Csodálatosan szép, bár anyához nem ér fel. Persze, nem a mostani külsejére célzok, hanem a régi önmagára. Bellatrix Blacknek hívják. Igazán illik hozzá ez a név, mert göndör, fekete haja van, sötét szeme. Olyan előkelően cseng, ha kimondom (mikor leírtam halkan suttogtam is), s rögtön felvilágosított, hogy miért van ez. Azért, mert Bellatrix Black aranyvérű. Sajnos nem tudom, hogy mit jelent ez, de úgy tettem, mintha tisztában lennék vele. Nem akartam butának tűnni Bellatrix Black előtt, gondoltam, majd megnézem a könyvtárban, mert azt olvastam, hogy a Roxfortnak hatalmas könyvgyűjteménye van. 
Szóval, Bellatrix Black beült mellém, de csomagjai nem voltak. Később aztán elmagyarázta, hogy a vőlegénye fülkéjében hagyta őket, és keresett más társaságot, mert unatkozott. Mondd apa, hogy lehet neki vőlegénye? Hiszen Bellatrix Black annyi idős, mint én! Nekem is jegyben kellene járnom, mint Bellatrix Blacknek? Olyan jó lenne, ha tudnál válaszolni ezekre a kérdésekre! Van egy olyan érzésem, hogy ezt nem találom meg a könyvtárban. A vonaton (hosszú idő óta először)  nem voltam magányos Bellatrix Black jelenlétében. Ő csak beszélt az elvárásokról, amiknek meg kell felelnie, elmesélte tökéletes életét egészen a születésétől kezdve. Nekem nem kellett megszólalnom, csak csodálni őt. Annyira magabiztos volt, ahogy a jövőjéről beszélt, amit oly annyira pontosan megterveztek számára. Dicsőítette az aranyvérűeket, én pedig bólogattam a szavaira, mint aki érti, hogy miről is van szó. Már régóta beszélgettünk, amikor végre rákérdezett a nevemre, ami közel sem hangzik olyan jól, mint a Bellatrix Black. Miután megmondtam neki, hogy Margarita Vitrol, felcsillantak a szemei. „Nem vagy véletlenül Marcus Vitrol rokona?” Mielőtt befejezte volna a mondatot bólogatni kezdtem, és szólásra nyitottam a számat, hogy közöljem milyen ágon és melyik unokájának a lánya vagyok, de nem hagyott szóhoz jutni. „Áh, hiszen mindegy is! Azt hiszem, hogy Mr. Vitrol a Mardekárba járt, ugye? Feltétlenül neked is oda kell kerülnöd, érted? Muszáj, ez létfontosságú! Nem te vagy az első a vonaton, aki leendő mardekáros lehetne, de Merlinre mondom, hogy egyikőjük sem érdemli meg a barátságomat, csak te.” 
Igazából nem értettem, hogy Bellatrix Black honnan tudja, hogy kik a leendő mardekárosok, mert nem mondta meg, de ő annyira jól informáltnak tűnik ebben a dologban, hogy nem is érdekes ez. Bellatrix tudja, és kész. 
Ezek után még hosszan beszélt a Mardekár smaragd tündökléséről, ami már több száz éves múltra tekint vissza, de nem igazán figyeltem rá. Azt mondta, hogy barátok lehetünk! Ennek nagyon örültem, mert keresve sem találhattam volna jobb barátnőt Bellatrix Blacknél, akinek olyan jó belesuttogni a sötétségbe a nevét mindannyiszor, ahányszor csak leírom! De egy pillanatig eltűnődtem azon, hogy akarok-e a Mardekárba kerülni? Igaz, hogy anya odajárt, de te hugrabugos voltál. Mégis Bellatrix Black barátsága nagyon vonzó volt, és azt hittem, hogy ha anya meghallja, akkor talán végre szóba áll velem. 
Amikor a Teszlek Süveg felajánlotta nekem a választást, a Mardekárba kértem magam, és Bellatrix Black mellett foglaltam helyet a házam asztalánál. Hosszú idő óta végre boldog voltam abban a pillanatban. 

’62. szeptember 2.

Olyan nagyon izgatott voltam tegnap, hogy nem is értem, hogy tudtam aludni. Ha a tegnapi nap annyira felkavart voltam, akkor nem tudom elképzelni, milyen érzések kavarognak majd bennem ma. Csak egy kis részét láttuk a Roxfortnak, és alig várom, hogy felfedezzem minden egyes apró zugát. Nagyon kíváncsi vagyok továbbá a Nagyteremben látott tanárokra is. 
Az igazgatóhelyettes, McGalagony professzor nagyon szigorúnak tűnik nekem. Az egyik felsőévestől hallottam, hogy ő még csak hat éve tanít a kastélyban. Innen gondolom, hogy nem ismered őt, szóval gyorsan leírom neked, hogy el tud képzelni a külsejét. Amikor megláttam, akkor nyomban leolvadt arcomról a vigyor, és egy kis fenntartással néztem vissza rá. Első pillantásra nem tudtam volna megmondani, hány éves lehet, ugyan olyan kortalannak tűnik, akár anya régebben, de amikor tüzetesebben megvizsgáltam, arra jutottam, hogy negyven vagy annál fiatalabb lehet. Fekete hajában nyoma sincs ősz hajszálnak, smaragd szemeit szigorúan szegezte szerencsétlenül szobrozó évfolyamtársaimra. Komolyan azt hittem, hogy menten kifutnak a hatalmas tölgyfaajtón, annyira félnek attól, ami rájuk vár. Nekem Bellatrix már elmondta, hogy nincs mitől tartanom, csak egy koszos és régi süveget tesznek majd a fejemre, ami dönt a sorsomról. Ezt McGalagony is ismertette, de úgy mintha egy előre betanult szövegről lenne szó, amit már századszorra ismétel, így képzelem el a tanórákat is, amit a jövőben kell végigülnöm a tanárnőnél. Azt mondták, hogy átváltoztatástant tanít, a tantárgy neve már maga nagyon kíváncsivá tesz. Még nem ismerem annyira az igazgatóhelyettest, de majd, ha jobban kiigazodom rajta, akkor megírom ezt neked, apa. 
Aztán ott van a házvezetőnk, Lumpsluck professzor. Figyeltem vacsora közben, nagyon sokat evett. Főleg az édességek a kedvencei, úgy láttam. Még akkor is azokat rakosgatta a szájába, amikor Dumbledore professzor felszólalt a fenségesen fényűző vacsora után, ami szerintem tiszteletlenség volt tőle. Bellatrixtól tudom, hogy bájitaltant fogunk tőle tanulni. Bevallom neked, hogy már előre félek tőle, bár azt nem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Lumpsluck nem tűnik olyan szigorúnak, mint McGalagony professzor. Inkább egy elnéző, szeretetre éhes agglegénynek képzelem. Van egy olyan érzésem, hogy kiállna a házába járó diákok mellett egészen a végsőkig, ha kell. Remélem, jól kijövök majd Lumpsluck professzorral! Bellatrix szerint nagyon fontos, hogy jó benyomást keltsük nála, mert ettől függhet a jövőnk a Roxfortban. 
A többi tanárról még nem tudok nyilatkozni, apa. Esetleg még Dumbledore professzorról írhatnék, de őt bizonyára ismerted, mert Bellatrix azt mondta, ő már olyan öreg, hogy nagyon sok generáció nőtt fel a keze alatt. Na jó, nem pont ezeket a szavakat használta, ezt tudnod kell. Van egy olyan érzésem, hogy Bellatrix nem szereti az igazgató urat. Azt nem mondta, hogy miért nem, hiába kérdeztem. Azt viszont elárulta, hogy addig jó, amíg nem kerülök a szeme elé, és nem tud befolyásolni. Szigorúan meghagyta, hogy kerüljem el Dumbledore-t. Fogalmam sincs, hogy miért, hiszen nem szándékoztam ilyen nagy ember társaságát keresni! Minden esetre úgy érzem, hallgatnom kell Bellatrixra. Ő az egyetlen barátom, s nagyon kedves és figyelmes velem. Tegnap este megengedte, hogy kipakoljam a ládáját…

Rita első napjai a Roxfortban nagyon meghatározóak lettek. Kihatottak arra a hat évre, amit az iskolában töltött. Ha jobban elemezni akarjuk, akkor azt kell mondanunk, valójában Bellatrix Black gyakorolta rá a legnagyobb hatást. Szinte áradozik róla a naplójában. Bellatrix így, Bellatrix Black úgy… Szegény kicsi Ritát hamar az ujjai köré csavarta, aki egyébként is nagyon sérülékeny és kiszolgáltatott volt akkoriban. Az első éves kislánytól csupa-csupa olyan bejegyzést olvashatnák, amelyben Bella volt a mindene, egyedül az ő véleményére adott, valósággal áradozott róla. Ízelítőként azt hiszem, hogy ennyi megteszi Margarita Vitrol 1962-es roxforti évéről. Összegezzük az olvasottakat: Rita Ballatrix megismerésével rálépett arra az útra, amelynek során a híres, kegyetlenül igazmondó, sokak által megvetett, vagy éppen nagyra tartott újságírónő, Rita Vitrol lett. Ez az út azonban még tartogat nekünk meglepetéseket! Ha kíváncsiak arra, hogy mi történt még vele tiniéveiben, akkor Beverly Braitwaite megmutatja a kedves olvasóknak! Folytatás a visszajelzések szerint…




*Harry Potter wikia-n találtam egy angol Rita Skeeter-rel foglalkozó oldalt, ahol Rita későbbi életében említik ezt a könyvet: Snape: Scoundrel or Saint? (Szó szerinti fordításban ez ’Csirkefogó, gazember vagy Szent’-et jelent, de éltem a szabad fordítás lehetőségével, hogy alliterálhasson*