Örökké tisztátalan - Cissa levele

Örökké tisztátalan – Cissa levele

Drága Medám!
Ha most látnál, akkor bizonyosan kacagnál rajtam. A helyzet, amibe kerültem viszont egyáltalán nem vicces. Az ágyamon fekszem, hatalmas tintafolttal a jobb könyökömnél, és az összegyűrt pergamenekkel már szinte takarózni lehetne, annyi van belőlük. Elborítanak a levelek, amelyeket mind neked címeztem. 
És, hogy végül miért nem küldtem el? Egyiket sem éreztem igaznak. De mit is írhatnék neked őszintén? Azt, hogy nem hiszem el, így magamra hagytál? Hogy nélküled én egy semmi vagyok? Szükségem van rád! Miért tetted, Andromeda? Miért?  Hányszor tettem fel már magamban ezt a kérdést, amióta elmentél? Hány napja is? Egy egész évnek tűnik az idő, amióta nem láttalak. 
Ha most visszajönnél, akkor még megbocsájtanának, tudom. Meda, hiányzol! Annyira nagyon hiányzol, nővérkém! Távozásoddal hatalmas űrt hagytál magad után. Miért tetted ezt? Hát nem jelentek neked semmit? Nem tudom, hogy miért mentél el, de látni akarlak! Minél előbb, ha lehet.
Tegnap reggel, amikor felébredtem, az volt az első gondolatom, hogy muszáj lesz elmesélnem neked az álmomat. Most nem körmölném le, de ha visszajössz, minden részletét hallhatod. Tehát elindultam a szobádba, s a lelakatolt ajtó előtt megtorpantam. Hirtelen mellbe vágott a felismerés, hogy többé már nem tehetem meg ezt a reggeli rituálét veled. Nem robbanhatok be a lakosztályodba, ugorhatok fel az ágyadba, és húzhatom le rólad a takarót. Miközben végig abban reménykedem, hogy felébredsz, és meghallgatsz, mielőtt az álom kireppenne a fejemből. Többé már soha nem lesz ilyen a reggel. Ezek a gondolatok cikáztak végig a fejemben. De nem kell feltétlenül így lennie. Gyere haza, Meda! Gyere vissza hozzám! Könyörgök neked, ha lehetne, letérdelnék a lábaid elé, s úgy kérnélek. De nem tudom, hol vagy. Még ezt sem mondtad el. Remélem, hogy a saját baglyod megtalál majd.  
Bizonyára nem érted kusza, zavaros gondolataimat. Igazából én sem értem saját magam, de elhatároztam, hogy ezt a levelet nem fogom összegyűrni. Ezt a pergament végre elküldöm neked. 
Epedve várom hazatérésedet, vagy válaszodat, melyben talán kiderülnek a történtek, s az, hogy mi történt veled? Tényleg ezt akarod? Feladni mindent, magad mögött hagyni eddigi életed, s vissza sem nézni? Minden nap a kúria hátsó kapujában foglak várni.
Ha nem jössz, nem tudom, hogyan élhetném túl azt, ami rám vár. Akkor végleg egyedül maradok.
Örökké szerető kishúgod:

Cissy