leírás: Ezt a történetet Rebunak írtam, aki Tekergő mániás. Ha úgy tetszik, a Tekergők rabja. De nem csak ezért lett ez a fanfic címe. James minden áron meg akarja szerezni Lilyt, ám valaki nagyon útban van, és barátai foglyul ejtik az illetőt. A történet végére pedig, talán az is kiderül, hogy Ágasnak sikerül-e elrabolnia a Liliom szívét…
A fic pedig nem születhetett volna meg Viki nélkül *-* Ő volt a múzsám, szóval minden elismerés őt illeti! A jog természetesen a nagy Rowlingé!
A bétázást köszönöm Tudjakinek :D
A Nap nevű égitestnek határozott szándéka volt, hogy kicsalogassa a kastély falai között gubbasztó diákokat, és úgy tűnt, hogy sikerül megvalósítania tervét. A roxfortosok inkább a parkot választották, mint a könyvtár magányos csendjét. Egy idő után már szinte nem is lehetett hűs helyet találni, mindet elfoglalták a felsőbb évesek. Csupán egyetlen hatalmas, tekintélyes fa maradt gazdátlanul, de senki nem merészkedett még a közelébe sem. Ez ugyanis a Tekergők tulajdona volt, tudta még ezt a legzöldfülűbb elsőéves is.
Mindenki érezte, hogy nem marad sokáig üres a hely, ugyanis ahol tömeg volt, ott a Tekergők is megjelentek. Egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, ha lehetőségük volt nyilvánosan felbukkanni valahol.
Nem is kellett sokat várakoznia a diákseregnek. A Nap már magasan járt az égen, amikor megjelentek. James Potter és Sirius Black a kis csapat élén haladtak, zsebre tett kézzel, meglazított nyakkendővel, mögöttük Remus Lupin lépkedett könyvvel a kezében, majd Peter Pettigrew, aki egy rakás kötetet cipelt. Úgy vonultak, mintha nem is vennék észre a több száz szempárt, ami rajongva követte minden mozdulatukat. Peternek bizonyára éveknek tűnt, míg elérték a céljukat, és ő letehette terhét, aminek súlya igazán nehéznek bizonyulhatott lehetett számára, mert többször is úgy tűnt, mint aki közelebbi ismeretséget készül kötni a varázslóképző cseppet sem mágikus füvével. Ezzel szemben Remus egyszer sem botlott meg, annak ellenére sem, hogy végig a könyvébe temetkezett. Miután mindenkinek sikerült felfognia, hogy a Tekergők kegyeskedtek leereszkedni közéjük, visszatértek addigi teendőikhez, s már csak lopott pillantásokat vetettek feléjük.
A Tekergők kényelmesen elhelyezkedtek a fa lombkoronájának hűsében, miközben tudatában voltak annak, hogy a fél Roxfort figyeli minden mozdulatukat.
– Komolyan nem értem, Holdsáp, hogy miért kellett még feltétlenül bemenned a könyvtárba, amikor már rég élvezhetnék a napsugarak jótékony hatását – szólalt meg elsőként James. Remus tettetett felháborodással nézett rá.
– Azt hittem azért jöttünk, hogy elkezdjétek végre a felkészülést az RBF vizsgákra. Már csak két hét van addig, és ez alapozza majd meg a jövőtöket. Azt hittem, hogy komolyan gondolkodtok az aurori pályán…
– Persze, hogy komolyan gondolkodunk rajta – legyintett Sirius. – De csak nem képzeled, hogy egy ilyen csodálatos tavaszi napon a tanuláson jár majd az eszem!
– Peternek nem is kellett volna a könyveitekkel vesződnie – ráncolta össze a homlokát Lupin.
– De Peter örül, ha ilyesmivel foglalkozhat, igaz, Féregfark? – kérdezte Sirius az említettet, mire ő hevesen bólogatott.
Remus elnézően csóválta a fejét, majd újra belemélyedt az olvasmányába. A mágiatörténet soha nem érdekelte különösebben, főleg a rengeteg koboldlázadásokkal gyűlt meg a baja. James eközben saját találmányukat nézte: a Tekergők Térképét. Fel sem emelte a fejét, és úgy mondta Holdsápnak más téma felé terelve így a beszélgetést, vagy inkább visszakanyarodva az eredeti felé.
– Ejnye, Ágas, hogy te milyen anyáskodó lettél hirtelen! Hány teliholdat is éltünk át együtt? Tudhatnád, hogy majd elmúlik…
Igen, ebben Siriusnak igaza volt. Telihold után egy héttel, Remuson még látszottak a vérfarkas tünetek, majd amikor kezdte átlagosnak érezni magát, megint szörnyen nézett ki. Mindenesetre jólestek neki James szavai. Nem tudott rájuk válaszolni, de eszébe jutott, hogy akart valamit mondani Ágasnak, ami esetleg érdekelheti őt.
– Amikor a könyvtárban voltam, láttam Lilyt Pitonnal beszélgetni. – James egyszerre élénkebbnek látszott Lily Evans említésére. A Tekergők mind tudták, hogy barátjuk már hosszú évek óta próbálta behálózni a lányt, de eddig sikertelen volt minden próbálkozása. Remus fogadni mert volna, hogy most is a vörös hajú lány helyét jelző pöttyöt nézte a térképen.
– És? – szólt izgatottan James, ezzel is többet akarva hallani a találkozás részleteiről.
– Ha jól hallottam, találkozót beszéltek meg estére itt a parkban. Lily egy kicsit vonakodott arra hivatkozva, hogy tanulnia kell az RBF vizsgákra, de végül beleegyezett.
– Tökéletes. Két legyet üthetünk egy csapásra! Itt a te nagy esélyed, Ágas! – lelkendezett Sirius, majd ördögi vigyorral kísérve dörzsölte össze a két tenyerét.
– Mire készülsz, Tapmancs? – Peter eléggé fészkelődött a helyén, bár ő inkább az a típus volt, aki a tervezésnél még mindig izgatott volt, de amint a tettek mezejére kellett lépni, elhagyta a bátorsága.
– Van egy tervem – szólt sejtelmesen a Black-fiú.
***
Este, pontosan fél tizenegykor, jóval takarodó után, négy pár láb jelent meg a Kövér Dáma portréjában. Bizonyára azt hitték, hogy a tisztelt Dáma már régen a lóbőrt húzza, így nagyon nagy volt a meglepetés, amikor a festmény utánuk szólt:
– Hová, hová, jómadarak?
Sirius vállalta a megtiszteltetést, hogy elcseveg a nagyra becsült hölggyel. Kibújt James láthatatlanná tévő köpenyéből, és a Kövér Dáma elé állt, egy kacifántos meghajlás kíséretében. Remus a szemét forgatta a köpeny alatt, James kivételesen nem tett semmilyen humoros megjegyzést, azonban idegesnek látszott.
– Szép jó estét kívánok, kedves Dáma! – köszönt Tapmancs kitűnő modorral. – Kérem, had magyarázzam meg, hogy miért is kell haladéktalanul elhagynunk a jó meleg klubhelyiséget.
– Alig várom – szólt a festmény –, de ezúttal az igazat akarom hallani! Belefáradtam, hogy mindig átvágtok valami hazugsággal.
– Az igazat? – vonta fel a szemöldökét Sirius. – Biztos benne, hölgyem? Ha esetleg nagy bajba kerülnénk, akkor nyilván önt is kérdőre vonnák, hogy miért engedett ki minket, és hogy miért nem akadályozta meg borzalmas cselekedetünket. Bűnrészességgel vádolnák! Akár el is távolíthatják több száz éves posztjából!
Sirius Black az utolsó mondatokat már igazán meggyőzően adta a Dáma tudtára, és a mélyen tisztelt festmény ijedtében a szája elé kapta a kezét, és így szólt.
– Igazad van. Ezt nem kockáztathatom meg. Menjetek! Ne is lássalak benneteket! – Majd meglehetősen zaklatott állapotban kivonult festményéből.
Sirius kuncogva bújt vissza a mágikus köpeny rejtekébe, és a többiek elismerő biccentéssel jutalmazták teljesítményét. Igaz, nem volt veszélytelen vállalkozás éjjelente kisurranni, de abban mind egyetértettek, hogy a Kövér Dáma portréján kijutni volt az egyik legviccesebb része a kalandnak. Lassan tudtak csak haladni. Peter nézte a Tekergők Térképét, és a bejárati csarnokban hirtelen „Megállj!”-t suttogott. Sirius, aki az éjjeli akció kitalálója, és parancsnoka volt belekezdett, hogy még egyszer ismertesse a tervet.
– Eljött a pillanat, amire régóta vártunk – szólt ünnepélyes hangon. – Végre kimutathatjuk Pipogyinak az iránta érzett szeretetünket.
– Szerinted nem különös, hogy minden ilyen akció előtt ezt mondja? – bökte meg James Remust és úgy csinált, mintha ezt csak Holdsápnak suttogná, de valójában olyan hangosan mondta, hogy a másik kettő is tisztán hallotta.
– Neked akarok segíteni, Ágas – durcáskodott Sirius –, erre te nem is méltatod az erőfeszítéseimet!
– Dehogynem, Tapmancs, csak szerintem egy cseppet túlkomplikálod az ügyet. Egyszerű a nagy terved, mind felfogtuk. – Szavait megcáfolta az, hogy kétkedve nézett Féregfark nevű barátjára, majd legyintett egyet. Nyoma sem volt a korábbi idegeskedésének, próbált magabiztosnak látszani. – Te elkábítod Pipogyuszt, amikor kilép a rejtett ajtón, Holdsáp átlebegteti az SVK terembe, Féregfark őrt áll az ajtónál, és árgus szemekkel figyeli a térképet, nekem csak az a dolgom, hogy elbűvöljem Evanst – vigyorgott.
– Ha baj van, üzenek – tapogatta meg Tapmancs a talárja zsebét pontosan ott, ahová az ikertükör egyik fele volt rejtve.
James biccentett egyet búcsúzás gyanánt, majd elindult a hatalmas tölgyfa ajtó felé, és eltűnt az éjszakában. A három Tekergő a térképükre szegezte tekintetét, és azt figyelték, hogy a Perselus Pitont jelző pötty mikor indul el a Mardekár klubhelyiségéből. Amikor tíz óra előtt pár perccel az utolsó kígyó is elhagyta a szobát, és a hálókörlete felé távozott, Piton pöttye elindult feléjük. A három fiú kibújt a köpeny alól, és három különböző sötét sarokba húzódott. A rejtekajtóval szemben Sirius helyezkedett el, hogy pontosan be tudja célozni a zsíros hajú fiút. Óráknak tűnő percek teltek el, míg végre-valahára nyílt az ajtó, és egy árny surrant ki rajta. Ezzel egy időben hangzott fel Tapmancs kiáltása is: Relaxo! A mardekáros fiú élettelen bábuként dőlt el, amint a varázs eltalálta. Sirius odament a mardekároshoz és áttapogatta a zsebeit.
– Bolond! Még pálca sincs nála. Na, vigyétek innen! – mondta társainak. – Alig várom, hogy elszórakozhassak a fogságunkba eső rabbal.
***
Mindeközben James Potter elszántan igyekezett egy kis bátorságot önteni magába. Hiába próbálta magára ölteni a közönyösség állarcát, belül nagyon ideges volt, és ezt nem kis erőfeszítésébe sikerült lepleznie a barátai előtt. A gondolatai Lily Evans körül jártak. Először még játéknak fogta fel a lány meghódítását, ám mindez tavaly megváltozott. Akkor ébredt rá, hogy nem csak egy újabb trófeaként tekint Lilyre, inkább arra vágyik, hogy a lány egyszer az életben igazán beszélgessen vele. Azt akarta, hogy Lily ne csak a híres kviddicsezőt lássa benne, a mindig laza, hű de menő James Pottert, hanem az embert. Gyakran maga elé képzelte, hogy vajon milyen érzés lenne, ha Lily úgy nézne rá a smaragdzöld szemeivel, mintha a világot jelentené neki. Olyan pillantással, amelyből süt a szerelem. Minden gondolata körülötte járt, s legtöbbször már az álmaiban is megjelent. Akkor is látta maga előtt a kecses alakját, vörös fürtjeit, amikor a közelében sem volt a boszorkány. Ennyire elvakult rajongást még soha, senki iránt nem érzett.
Lépésről lépésre haladt előre, gyakran megállt és körülnézett. Úgy ismerte a Roxfort parkját, mint a konyhát. A Tekergők ugyanis gyakran meglátogatták a házimanókat, akik nagyon szívesen látták őket. Bármikor tájékozódni tudott, akár sötétben is a holdvilágnál. Lassan haladt, de csak azért, hogy idejében észrevegye Lilyt, és a lány ne szaladjon el, ha előbb látja meg őt. Végül a tó előtt állva talált rá. Karjait fázósan összefogta mellkasa előtt, s a vizet szemlélte. James megértette a boszorkányt. Ha csak tehette, ő is a tó tükrét nézte álmatlan éjszakáin, vagy a Tekergőkkel kinn töltött teliholdas estéken. James halkan közeledett, csendesen, akár egy kóbor kísértet.
Fogalma sem volt, hogy mit mondjon Lilynek. Ezúttal nem tervezett semmit előre. Nincsenek tükör előtt ismételgetett szavak, féloldalas mosolyok, mesterkélt mozdulatok, amiktől a lány hányingert kap. Most csak James van. Mégis, oly’ nehéznek tűnt, az első pillanatban levetkőznie régi, önző önmagát. James nagy levegőt vett, hogy megszólítsa Lily Evanst, szíve egyetlen hölgyét.
– Hidd el, Evans, teliholdkor sokkal jobb bámulni a tavat – sétált oda James zsebre tett kézzel.
– Honnan tudod? – Tisztán látta, hogy Lily megborzongott a meglepetéstől, amikor meghallotta a hangját. Nyilván Pipogyuszt várta. Fúj!
– Gyakran állok itt a parton, és nézem a Hold tükörképét. Megnyugtat – vonta meg a vállát a kócos fiú. És, hogy elterelje a témát magáról, s az érzéseiről, inkább mást kérdezett, holott pontosan tudta a választ. – Te miért vagy itt?
– Találkozóm van.
– Biztosan Pipogyival – vigyorgott James, a sötétben csak úgy világítottak hófehér fogai. Majd, inkább, mintha csak saját magának mondaná, hozzátette: – Őt ma már szerintem nem igen látod.
– Mi? Miért? – A lány mérgesen összehúzta szemöldökét, és várakozón nézett rá, ám nem bírta kivárni, amíg James választ ad. – Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni belőled, Potter! – James elég értetlenül nézett rá, bizonyosan nem értette a mugli közmondást, mire Lily legyintett, hogy nem érdekes.
– Perselus Pipogyusz Piton jelenleg a Tekergők rabja. – James úgy nevetett, hogy Lily egyszerűen képtelen volt megállapítani, tényleg komolyan beszél, vagy csak ugratja. James felvett egy-két kavicsot a partról, és teljes nyugalomban a tó felé hajította őket, mire azok kettőt-hármat pattantak a víztükrön. Lily a biztonság kedvéért hátranézett, majd az óráján próbált kiigazodni a mutatók állásán. Perselus késett. Ez furcsa, hiszen soha nem felejtette el a találkozóikat. Ráadásul mindig előbb érkezett. Lily Evans pedig rájött, hogy James Potter komolyan beszél. Semmi nem okozna neki nagyobb örömet, mint az, ha Perselusnak bosszúságot okozhat. Az, hogy az éjszaka közepén, kettecskén vannak egy holdfényes parkban, még akár romantikus is lehetne, ha nem ez a balfácán álldogálna mellette. Igen, kétség kívül Persi emiatt nagyon mérges lesz a Tekergőkre. Megint.
– Ó, hogy én mennyire utállak téged, James Potter! – A fiú kezéből kihulltak a kavicsok, hallva a lány hangjának élét. James sejtette, hogy Lily nem önmagának próbálja bebeszélni a már unalomig ismételgetett mondatokat. Rájött, hogy a boszorkány komolyan gondolta szavait. Ó,ó,ó! Nem állt jól az üstöke… A helyzetet még tovább rontotta, hogy Lily sarkon fordult, búcsúzóul egy gyilkos pillantást küldött felé, s távozni készül. James utána rohant, és szorosan megmarkolta a karját, majd maga felé fordította.
– Eressz! – villámlottak a lány mandulavágású szemei.
– Evans, kérlek, hadd magyarázzam meg! – könyörgött James. – Én csak beszélni akartam veled. Négyszemközt.
– Erre igazán megkérhettél volna. Nem kellett volna Persit elrabolni! – James megemelte az egyik szemöldökét a becézést hallatán. Véleménye szerint, a Pipogyusz sokkal találóbb, és eredetibb.
– Csak emlékeztetnélek, hogy számtalanszor megkértelek már, de te mindig visszautasítottál.
– Azok randi meghívások voltak!
– És?
– Mi az, hogy „És”?
– Mi ezzel a probléma?
– Az, hogy NEM akarok veled randevúzni. Talán szótagoljam, hogy végre felfogd a csökött agyaddal?
– Nem, köszönöm szépen, az első is elég kiábrándító volt. De nem adom fel! Addig teszem fel a kérdést, amíg igent nem mondasz.
– Nem lehetsz ennyire fafejű!
– Úgy látszik, mégis.
– Csak egy értelmi fogyatékos nem bírja felfogni, hogy a nem, az nem!
– Értelmi fogyatékos? Nem tudom, hogy az mit jelent, de szerintem ezt dicséretnek szántad, szóval köszönöm. – Lily erre csak a szemét forgatta, majd megdörzsölte a karját, kezdett egy kicsit fázni.
– Be kellene mennünk, mielőtt halálra fagysz.
– Nem ártana… – Lily úgy gondolta, hogy ilyenkor általában egy valamirevaló lovag leveszi a kabátját, és a nőre teríti, ezzel is megóvva őt a hidegtől, elnyújtva a séta időtartamát is. Legalábbis a mugli filmekben ez szokott történni. Nyilván James híján van még némi jó modornak is. E helyett mit tesz? Felajánlja, hogy térjenek vissza a kastélyba! Ilyen hamar meg akar szabadulni tőle, vagy mi? Hiszen ő akart négyszemközt beszélni! Most meg lerázza. A férfiak érthetetlenek.
Igazából James fejében megfordult a kósza gondolat, hogy valahogy kiküszöböli a hideg problémáját, mert szeretett volna még több időt eltölteni Lilyvel. Pálcája jelenleg az éjjeliszekrényén nyugodott, tehát varázsolni nem tud. A talárját viszont nem merte a lány vállára teríteni, mert attól félt, hogy a boszorkány esetleg visszautasítaná. Az álmában sem feltételezte, hogy esetleg Lily ezt várja tőle. A nőkön lehetetlen kiigazodni!
Lilynek eszébe jutott, hogy esetleg megkérdezhetné Pottert, hogy hol tartják fogva Persit. Bizonyára, „csak azért sem” alapon nem árulná el neki. Mindenesetre azért nem ártana Potterrel maradni, és bájcsevegni vele, hátha ki tudná szedni belőle Perselus tartózkodási helyét. Nagyon mérges volt a Tekergőkre, de próbálta nem kimutatni haragját. Most csak az a fontos, hogy mardekáros barátja biztonságban legyen. Nem gondolhat csak magára, és hagyhatja cserben Persit azzal, hogy nem próbál meg mindent a rab kiszabadítása érdekében. Ez csekély áldozat tőle ahhoz képest, amit a fiúnak kell elszenvednie. Ha nekiesne Potternek, akkor valószínűleg elrontaná az összes esélyét. Meg kellett játszania, hogy semmi probléma, minden rendben van. Ez eleinte nagyon nehezen ment, de később meglepő módon élvezte a beszélgetést. Édes kis semmiségekről csevegtek útközben. Lily alig tudta leplezni megdöbbenését James Potter viselkedésén. Nem voltak beszólásai, nem menőzött előtte. Egészen úgy tűnt, hogy nem is azzal a Jamesszel beszélget, akit eddig ismert. Azonban teljesen biztos volt benne, hogy holnap régi ismerősként üdvözölheti a régi Pottert. Maga is meglepődött rajta, hogy mennyire élvezi a fiú társaságát. Már jó ideje beszélgettek a lányok hálókörletébe vezető lépcső előtt. Lily később nem volt képes felidézni, hogy miről, bár ő is jócskán kivette a részét a társalgásban. A gondolatai minduntalan elkalandoztak, és az új James Potter körül jártak. Többek között azon, hogy bár a talárját nem adta neki oda, de a portré ajtaján besegítette, holott nyilván ő is képes lett volna egyedül bemászni. Furcsa módon nem idegesítette figyelmessége, inkább jólestek neki az apró gesztusai. Azon kapta magát, hogy már jó ideje nem beszél a fiú. Lázasan kutatott az agyában, hogy netalán választ kellene adnia, vagy csak James befejezettnek tekinti a beszélgetést. Végül a fiú szólalt meg.
– Hát, akkor jó éjszakát kívánok, Lily. Köszönöm, hogy velem töltötted ezt a kellemes estét. – Majd nagyon lassan felé hajolt. Lily éppen azon gondolkodott, hogy felpofozza azért, mert meg akarja csókolni, vagy inkább viszonozza-e, ám a griffendéles, csak egy jó éjt puszit adott az arca bal felére.
– Jó éjt… – Sikerült végül kinyögnie, majd gyorsan elfordult, nehogy a fiú meglássa a lázas arcát.
Másnap minden a megszokottak szerint ment tovább. James naponta legalább négyszer randira hívta, Lily visszautasította ezeket, ennek köszönhetően csípős megjegyzéseket vágtak egymás fejéhez. A kívülállóknak soha nem jutott a tudomására, hogy mi történt aznap este. Piton sem szenvedett maradandó sérüléseket, bár ezt nem Siriusnak köszönheti, sokkal inkább Remusnak. A Tekergők folytatták soha véget nem érő, apró párbajaikat a mardekárosokkal. Szóval, minden maradt a régiben. De Lily Evans aznap éjjel azzal a gondolattal aludt el, hogy már ő is visszavonhatatlanul a Tekergők rabja lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése