Mitől repül a repülő? III. rész

Mitől repül a repülő?

III. rész

Molly még az év elején elképzelte a győzelem utáni pillanatokat, de valahogy nem ezeket a képeket látta maga előtt, amiket most kellett átélnie. McGalagony gyorsan szedte a lábait, talárja csak úgy repült utána, de Molly azt kívánta, bár megállíthatná az időt, mert nem akart azzal szembesülni, ami rá várt. Az öt év alatt, amit az iskolában töltött, még egyszer sem hívatták be az igazgató úrhoz. Az már persze előfordult, hogy házvezetőnője tartott neki egy húsz perces előadást a heves vérmérséklete kezeléséről, de ennél tovább egyszer sem fajult a dolog. Milyen megalázó egy helyzet!

Jobb ötlete nem lévén, elkezdte tanulmányozni a mellette lépkedő boszorkány arcát, hátha abból meg tudja állapítani, mekkora bajban van. Ám a mindig szigorú arcról szinte lehetetlen volt olvasni. Úgy tűnt, most tényleg nem ússza meg egy dorgálással, pedig volt annyira jó kapcsolata a professzor asszonnyal, hogy ha McGalagony akarta volna, könnyedén elsimíthatta volna az ügyet. Molly ebből arra következtetett, hogy a mardekárosok nagyon eltúlozták az este megvívott párbaj részletezését, ami nem is volt nevezhető igazi párbajnak. Végiggondolva az estét, ha Arthur nem lépett volna közbe, akkor sokkal nagyobb zűrben lenne. Abban a pillanatban nagyon mérges volt a fiúra, de rájött, hogy már egyáltalán nem haragszik rá, inkább hálás neki mindazért, amit érte tett. McGalagony a szeme sarkából vette észre a lány hirtelen megtorpanását. Most már szemben álltak egymással, és lehullott a közönyösség álarca a boszorkány arcáról. Molly mérhetetlen kiábrándulást látott professzora szemében. Sírni támadt kedve, mert nem akart csalódást okozni kedvenc professzorának. Hirtelen elkapta pillantását, hogy ne kelljen ezt látnia. Kutatta az emlékeiben, hogy McGalagony valaha is nézett-e így rá, de nem talált ilyen eseményt. Még soha nem látta ilyennek. Dühös az igenis sokszor volt, de csalódást még soha nem okozott. Molly érdekesebbnek találta a cipője tanulmányozását, és még akkor sem nézett a tanárnő szemébe, amikor az végre megszólalt.

- Tudnom kell, Miss Prewett, hogy mi történt pontosan múlt éjjel. – Erősen megnyomta a pontosan szót, így a lány sejthette, ezúttal nem fogadja el a hazugságait, nem mintha hazudott volna valaha is neki. Igyekezett mindig őszinte lenni kedvenc professzorával.

- Tegnap este későig tartott az edzés… – kezdte volna, de McGalagony félbeszakította:

- Tudomásom szerint, csapattársai már mind aludtak, amikor maga még az iskolában bolyongott, jócskán a takarodó után!

- Nem bolyongtam! – kérte ki magának emelt hangon és felháborodottan a lány, erre a számonkérésre. McGalagony penge vékonyra préselte össze a száját, és megemelte szemöldökét, így Molly gyorsan kijavította magát: - Nem bolyongtam a kastélyban, tanárnő. Mindössze annyi történt, hogy még a pályán maradtam gyakorolni egy kicsit, miután a többiek elhagyták az öltözőt. – McGalagony szája sarka megrándult, ebből Molly arra következtetett, hogy mosolyát sikerült még éppen idejében elrejtenie előle. McGalagony élt-halt a mágusok sportjáért, persze Molly is tudta jól ezt a nyilvánvaló tényt, és az, hogy ezt hozta fel kifogásként nagyon is tetszett a professzorasszonynak. Ahogy ránézett a szigorúan előtte álló házvezetőnőre, megint tizenkét évesnek érezte magát. Eszébe jutott, ahogyan akkor először négyszemközt beszélgettek a kviddicsről. Élénken élt benne a kép, ahogyan McGalagony felajánlja az egyik hajtói posztot, és ő boldogan igent mond.
Aznap délelőtt volt a kviddicsválogató, és Molly teljesen összetört, mert hiába edzett oly’ sokat a nyáron, mégsem jutott be a Griffendél csapatába. Először és utoljára McGalagony is részt vett a szemrevételezésen, és nem volt elégedett az új csapatával. Molly a későbbiekben szerette azt képzelni, hogy a tanárnő csakis azért ment ki aznap a pályára, hogy lássa az ő teljesítményét. Nem sokan tudták a tanárnőről, hogy mielőtt a Roxfortban kapott volna átváltoztatástan tanári állást, a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott, és Gideont, a bátyját vették fel a helyére távozása után. Persze Molly nem igen faggatózott a bátyjától, hogy mennyire vannak jóban, de a professzor gyakran vacsorázott náluk, s amíg ő otthon volt, gyakran futottak össze Muriel néni házában is. Csak évek múltán jött rá, hogy Gideon keresve se találhatott volna jobb barátot magának. Így fordulhatott elő, hogy Minerva McGalagony ott találta magát háza kviddicsválogatásán, és legjobb barátja húgának teljesítményét mérlegelte. Azon a délelőttön hat új játékost kerestek a Griffendél számára. A csapatkapitány mindössze negyedéves volt, és saját barátait kívánta a csapatba, akik ráadásul nem is voltak annyira ügyesek! Akadtak náluk sokkal ígéretesebb játékosok. Molly Prewett azonban messze túlszárnyalta az összes jelentkezőt. A tanárnőt teljesen lenyűgözte a boszorkány teljesítménye, és mindent bevetett, hogy vörös talárban lássa a kis boszorkányt, új seprűvel a kezében, a Griffendél csapatában. Természetesen nem csalódott a lányban, bár abban az évben még nem nyertek. McGalagony tudta jól, hogy nem mehet minden tökéletesen már az elején, előbb össze kell szoknia a csapatnak, és ez így is lett. Ma végre megnyerték a kupát.

- Nagyon fáradt voltam, nem is tudom, hány óra lehetett, de belebotlottam Bellatrix Blackbe és a mardekáros különítményébe.

- Értem. És ezek után mi történt?

- Hát… megfenyegettek, sértegettek és párbajra hívtak. Majd Arthur Weasley sietett a segítségemre, és együtt harcképtelenné tettük őket, utána pedig elfutottunk. Ennyi történt se több, se kevesebb. Nem tudom, hogy Black mit mesélt be Lumpsluck professzornak, de nyilvánvalóan hazugság volt! – Molly nem is vette észre, de a végére már valósággal kiabált a hirtelen feltámadt haragtól.

- Elhiszem magának, Prewett kisasszony, de kérem, higgadjon le. Nem lenne tanácsos, ha az igazgató úrnak ilyen állapotban mondaná el a történteket – nézett rá szigorúan a tanárnő. Ezzel a mondattal befejezettnek tekintette a társalgást, és elindultak eredeti céljuk felé. Molly még soha nem látta az igazgatói irodát belülről, de azt nagyon is tudta, hogy hol található. Egy hatalmas kőszörny takarta el a kíváncsi tekintetek elől, és ha a megfelelő jelszót mondtuk neki, akkor félreugrott, és egy mozgólépcsőn felvitte Dumbledore irodájába. Amikor McGalagony megmondta a jelszót, leesett az álla. Már a Kövér Dáma jelszavai is komolyan elgondolkoztatták a portré épp eszét illetően, de ez még rajtuk is túltett:

- Színesen sercegő szalonna – Molly alig bírta leplezni hirtelen támadt jókedvét. Mindig is tudta, hogy az igazgatónak enyhén szólva furcsa ízlése van, na de ez?! Végül sikerült megreguláznia arcizmait, mert a helyzet megkövetelte a komolyságot. Elérték a szoba ajtaját, és Molly hangosan fújta ki a levegőt, ekkor professzora ránézett, és bátorításként megszorította karját. Feltárult az ajtó, és a tanárnő elengedte a boszorkány kezét, együtt léptek be a szobába. Úgy tűnt, hogy mindenki csak rájuk várt.

Ott voltak a mardekárosok, Lumpsluckkal az élen, Bellatrix Black, Rodolphus Lestrange, Lucius Malfoy. A negyedik tagot nem látta, és elképzelése sem volt, hogy hol lehet. Hiába voltak évfolyamtársak, még a nevét sem tudta az illetőnek. Neki minden Mardekár-házbeli egyformának tűnt, látásból ismerte őket, de szóba soha nem elegyedett velük. Kivételt képezett persze Black, aki szinte követelte a figyelmét egy-egy undok megjegyzéssel vagy bármivel, amivel sikerült felbosszantania a hirtelen haragú lányt.

Jelen volt még Arthur Weasley is, egyedül ácsorgott a szoba másik végében, és nagyon magányosnak látszott. Érzelmeket nem tudott leolvasni az arcáról, pedig Molly kíváncsi lett volna, hogy haragszik-e rá a történtek miatt. Arthur könyvet tartott a kezében, nem tudta leolvasni a címét, ám szinte biztos volt benne, hogy valami muglikkal kapcsolatos dolog lehet. Végre az igazgató is megszólalt, nem hagyta őket az ajtóban ácsorogni.

- Kerüljenek csak beljebb, Minerva és Prewett kisasszony! – szólította meg őket Dumbledore. Két kezét a széke karfáján tartotta, sátorként támasztotta össze hosszú ujjait, és pajkosan nézett rájuk félhold alakú szemüvege fölött. Molly észre sem vette, mikor került a kezébe, de pálcájának egyetlen intésére két kényelmes széket termett elő a semmiből.

McGalagony végül úgy döntött, hogy nem ül le, átadta a helyét Arthurnak, és a két szék között helyezkedett el, karját védelmezően a háttámlára helyezve. Kicsit olyan volt, mintha szárnyaival óvná őket, bár a tanárnőt nem lehetett tyúkanyó típusnak nevezni, azonban mindenre elszántan igyekezett védeni a diákjait.

- Dumbledore professzor – szólalt meg, mikor elhelyezkedek –, Prewett kisasszony elmesélte nekem a saját szemszögéből a múlt éjszaka eseményeit, és biztos vagyok benne, hogy maga is kíváncsi néhány elhallgatott részletre, amelyet…

- Na de, McGalagony professzor! Csak nem hazugsággal vádol minket? – A közbeszóló természetesen Bellatrix volt, aki most sem tudta befogni a száját. Molly őszintén nem tudta, hogy vajon a Black lányok milyen nevelést kaptak otthon, de Bellatrix viselkedése nem hagyott kétséget benne. Ellenben az is lehet, hogy testvérei közül egyedül ő nem volt fogékony az illemre, mert minden egyes találkozásuk alkalmával bebizonyítja, hogy őt nem érdekli semmi, pedig az aranyvérű lányoktól ez alapkövetelmény.

- Eszembe sem jutott, Black kisasszony – mosolygott kényszeredetten McGalagony –, csak bátorkodtam jelezni iskolánk igazgatójának, hogy nem minden pontosan úgy történt, ahogy maga állítja, és talán meg kellene hallgatnia a másik fél történetét is, mielőtt döntést hozna és… – A professzorasszony mondandójába megint közbevágtak, de ezúttal nem Bella, hanem az igazgató úr kért szót:

- Ugyan, ugyan, kedves Minerva – ingatta a fejét Dumbledore, és előredőlt az igazgatói széken, mélyen a kollégája szemébe nézve –, csak nem azt képzeli, hogy nem akartam a maga diákjait is meghallgatni? Ezért kellett idejönniük ilyen sürgősen. – Dumbledore elgondolkozott, és csak egy nagyon hosszú hatásszünet után folytatta – Őszintén szólva nem igazán értem, hogy miért engem kerestél fel, Horatius. Ezeket az ügyeket, ha jól tudom, a házvezetők elintézik egymás között.

- Így is van, Albus, de most a diákjaim súlyosan megsérültek! – Molly úgy érezte, hogy Lumpsluck erősen túloz, mert ő viszont egyetlen karcolást sem látott rajtuk.

- Mivel külső sérülést nem látok a diákjaidon, felteszem, hogy a lelkük sérült, azon belül, pedig az önbecsülésük. – Dumbledore szája sarka vészesen felkunkorodott, és Mollynak is a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy leplezni tudja vigyorát. A lány nem volt benne teljesen biztos, de úgy tűnt neki, mintha az igazgató rákacsintott volna! Vagy csak képzelődött, és csupán hunyorgott a professzor?

- Albus… – hápogott Lumpsluck professzor. – Ez a viselkedés nem jellemző rád. Követelem, hogy vegyél minket komolyan! Négy diákomat sérelmek érték a múlt éjszaka, és az elkövetőknek meg kell érte fizetnie! Én a büntetőmunkát javasolnám…

- Horatius, nem gondolod, hogy ez túlzás? A mardekárosaid sem annyira ártatlanok az ügyben, és tényleg nem történt bajuk.

- Minerva, nekem az a dolgom, hogy megvédjem a diákjaimat, és épp a kötelességemet teljesítem. A kedves Mollynak még meg tudnék bocsátani, de a Weasley-fiúnak ezt a tettét már nem lehet elnézni. Botrányos, hogy miket művel. Egyszerűen botrányos…

Molly meg sem tudott volna szólalni a döbbenettől, még ha akart volna sem. Egyszerűen nem értette, hogy az öreg Lumpsluck vajon miért próbálja besározni Arthurt? Hiszen nem tett semmi rosszat! Ez égbekiáltó igazságtalanság volt. Ha valakit hibáztatni kellene a történtekért az ő maga, nem Arthur!

- Professzor úr, pontosan mivel is vádol minket? – Haragja ellenére Molly hangja egészen jámbornak tűnt, ahogy feltette a kérdést a bájitaltan tanárának.

- Azzal, hogy lesből támadtatok az őrjáratot teljesítő prefektusaimra, pusztán szórakozásból! Esélyt sem adtatok, hogy védekezzenek, és használják a pálcájukat. – Lumpsluck még szólásra nyitotta a száját, de döbbenetében nem tudta folytatni mondandóját. Molly Prewett ugyanis úgy kacagott, hogy majdnem leesett a székről. Mert igazán fel akart készülni minden szóba jöhető hazugságra, de ez azért mégis túlszárnyalta az összes lehetséges variációt, amit másodpercek alatt futatott le a fejében. Még hogy lesből támadni? Ezzel Bella átlépte a határt.

Albus Dumbledore nézte a szeme előtt kialakuló vitát, és nem tudta, hogy mit is tegyen, mit várnak tőle. Minervának adott igazat, ez tényleg semmiség volt, és szerinte sem kellene így felfújni az ügyet, de Horatius nagyon elszánt, és nem lehet megmásítani az elhatározását. Molly vidámsága egyértelműen arra utalt, hogy a Bellartix által előadott történet szín tiszta hazugság. Persze, tudta ezt ő magától is, a lány arcára volt írva minden kiejtett szó után, hogy nem mond igazat, de azért remélte, hogy van valami valóságalapja a történetnek. Ismerte azonban Horatiust annyira, hogy tudja, addig nem hagyja békén, amíg nem teljesíti követeléseit. Szörnyen makacs bájitaltan tanárral hozta össze a sors. Pályafutása alatt még nem volt dolga ilyen esettel, pedig nem tegnap kezdett el tanítani. Minden szem rá szegeződött, várva a döntését. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy mugli filmben, amikor a főhős megvilágosodik, és feje felett felgyullad egy villanykörte.

- A problémát nagyon könnyen orvosolhatjuk. Nem kell mást tennünk, csak mindenkinek egy egyéni feladatot találni.

- Úgy érti, hogy büntetőmunkára küld? Mindenkit? – kérdezte Malfoy, aki a szobába lépése óta először szólalt meg, amit Bella egy gyilkos pillantással jutalmazott. Molly nem ismerte a lányt, de ha tippelnie kellett volna, azt mondta volna, hogy Bella megfenyegette a fiúkat, ne merjenek mondani semmit, mert nagyon megbánják. A tegnapi esetből tanulva, nyilván nem szívesen adta ki a kezéből az irányítást.

- Ahogy mondja, Mr. Malfoy – kedélyeskedett Dumbledore.

- Mégis milyen alapon, ha szabad kérdeznem, Albus? – háborodott fel Lumpsluck professzor.

- Azért, mert varázsoltak a folyosón, kedves Horatius. Ha megszegjük a házirendet, akkor viselnünk kell a következményeit tetteinknek. Nem látok hát más módszert, mint azt, hogy Apollyonra bízzuk a büntetőmunka meghatározását. Mindenki jelentkezzen nála, és majd megbeszélitek a részleteket. Ez így igazságos. Esetleg javasolnám a holnap estét, hogy mihamarabb túl legyetek rajta.

- Igazán remek ötlet, Albus! – nevetett fel a bájitaltan tanár. – De meg tudnád nekem mondani, hogy a Mardekár ház itt jelen levő diákjai mikor varázsoltak a folyosón a tegnap este folyamán?

Ekkor pedig Bellatrix Black arcán megjelent valami, amit Molly ördögien gonosz vigyornak nevezett.

ᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴ

Arthur nagyon kíváncsi volt, hogy Molly vajon merre járhat, ugyanis a szeme sarkából látta, hogy a boszorkány nem a klubhelyiség felé vette az irányt. Megfordult a fejében, hogy utána megy, de hamar elvetette az ötletet, ugyanis a lány nagyon feldúltnak tűnt. Molly valósággal elcsörtetett a folyosón, és mintha motyogott is volna magában. Bizonyára ez lesz élete első büntetőmunkája, pont mint neki. Persze, ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be bátyjának, Biliusnak, aki olyan bajkeverő volt, hogy hét év alatt, amit a varázslóképzőben töltött, minden napra jutott egy-egy elvégzendő büntetőmunka. Otthon azt mesélte testvéreinek, hogy már nem is egy estét kellett Apollyon Pike-kal eltöltenie, mert megszegte az iskola házirendjét. Persze, ez hazugság volt. Még soha nem követett el olyan súlyos szabályszegést, amiért vállalnia kellett volna a következményeket. Hirtelen felvidult attól a gondolattól, hogy talált egy hasonlóságot önmaga és a Prewett lány között. Azért, hogy tovább fokozza jókedvét, maga elé idézte Belláék arckifejezését, ahogy megtudták, megússzák egy estés büntetőmunkával a kis kalandot. Annyira felfújták az egész „párbajt”, és minimum azt szerették volna elérni, hogy csapják ki őket a Roxfortból. Ha Dumbledore nem simítja el az ügyet ilyen gyorsan, bizonyára Malfoy-papa fülébe jut, hogy megtámadták a drága fiacskáját, és drasztikusabb módszerekhez folyamodik. Persze, ez mind nevetséges. Arthur utálta az olyan elkényeztetett aranyvérű ficsúrokat, mint Malfoy. Az olyan kölyköket, akiknek az apja mindent megvesz, akiknek alig fér bele a Gringotts banki széfjébe a sok ezer galleon, akiknek nem kell keményen dolgoznia a megélhetésért. Tisztában volt vele, hogy ezeknek a családoknak az élete sem fenékig tejfel, de akkor is irigyelte őket. Nem tehetett róla. Annyira gondolataiba merült, hogy észre sem vette, hogy a Kövér Dáma portréja várakozón tekint rá, és a jelszóra vár.
- Kiméra tojás – mondta a festmények, de a maga részéről nem értette, hogy a Dáma milyen oknál fogva talál ki ilyen jelszavakat?! Semmi értelme az egésznek, ahogy öregszik a festmény, annál borzalmasabb lesz a kreativitása.

Amikor Arthur belépett az ajtón, hatalmas hangzavar fogadta. Az igazgatónál lejátszódott közjáték szinte el is feledtette vele a Griffendél győzelmét. Azt tervezte, hogy elmegy a könyvtárba, mert a bűbájtan házi dolgozatából hiányzott még hetven centiméter, amit meg kellett írnia hétfőre. Azonban, ahogy körbenézett látta, hogy ez nem a legalkalmasabb időpont a házi dolgozat elkészítésére. A griffendélesek tomboltak, és Arthur nyilván nem számíthatott Bianca segítségére, egyedül kell megoldania a problémát. Szemet hunyt a kisebb szabálytalanságok felett, de amikor előkerült egy üveg Lángnyelv whisky, akkor szigorúan elkobozta az italt, és lefújta a bulit, mindenkit a hálókörlete felé terelt. Háztársai nem éppen kedves szavakkal illették, szerintük még túl korán volt a lefekvéshez. A fiú azzal érvelt, hogy örüljenek, amíg őt látják és nem McGalagonyt. Ez valahol igaz volt, de aznap este a házvezetőnőnek eszébe sem jutott a griffendélesek körmére nézni, annyira örült, hogy végre az ő háza nyert, és nem kell másnap Horatius dicsekvését hallania a mardekárosok bravúros győzelme miatt.

Végignézett a kiürült klubhelyiségen, és úgy döntött, nem árt kiszellőztetnie a fejét. Egy ilyen nap után nagyon is ráfért a friss levegő.

ᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴᶴ

Molly fejéből gyakorlatilag minden aznapi öröme kiröppent. Úgy érezte, hogy most egyedül kell lennie, különben valami olyat mondana, amit később nagyon megbánna. Így történhetett, hogy mikor kiszabadult Dumbledore professzor irodájából, egyenesen a kastély udvara felé vette az irányt.

- Ó, Merlinem, miért teszed ezt velem? Komolyan mondom, hogy nem értelek. Büntetőmunkára, ezért? Az öreg Lump is teljesen bekattant! Miért kellett így felfújni ezt az ügyet? Színtiszta önvédelem volt, amit tettünk. Egyébként sem lett komoly bajuk, semmi olyan, amit a javasasszony ne tudott volna gyógyítani. Ez annyira igazságtalan!

Elhatározta, hogy nem fog sírni. Élete során átvészelt nagyobb dolgokat is ennél, egy csepp könny nélkül is. Elvégre már nagylány. És nem szabad sírnia.

Annyira el volt foglalva saját magával, hogy azt sem látta merre megy, amíg bele nem ütközött valamibe. Pontosabban valakibe.

- Szervusz, Molly, de rég nem láttalak! – vigyorgott rá az illető, majd hirtelen elkomorult, látva a dühtől és a visszatartott könnyektől csillogó szemeket. – Hát veled meg mi történt?